A KDNP következetesen védi a kisebbségek ügyét

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) itthon és nemzetközi fórumokon egyaránt következetesen védi a kisebbségek ügyét, és kötelességének tekinti felemelni szavát jogaikért – mondta Hoffmann Rózsa, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfőn, Budapesten.

Hoffmann Rózsa, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján hétfőn, Budapesten (Fotó: Duba Máté)

A kormánypárti politikus felidézte, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése január 23-án nagy többséggel fogadta el a regionális és kisebbségi nyelvek védelméről szóló jelentést.

A dokumentum, amelynek jelentéstevője Hoffmann Rózsa volt, többek között kitér az anyanyelvű oktatás jelentőségére, a megfelelő tanárképzés megszervezésének fontosságára, az anyanyelvi tankönyvek alkalmazásnak szükségességére, valamint arra, hogy az államnyelvet hatékony módon sajátíthassák el a nyelvi kisebbségben élő közösségek. Kiemeli annak fontosságát, hogy a különböző nyelvi és regionális kisebbségek képviselői vegyenek részt a velük kapcsolatos döntések meghozatalában mind az oktatás, a közigazgatási nyelvhasználat, a média, valamint a kultúra területén.

Hoffmann Rózsa, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján hétfőn, Budapesten (Fotó: Duba Máté)

Hoffmann Rózsa rámutatott: Európában több mint 50 millióan élnek regionális, nemzeti kisebbségi sorban, és sokszor nyelvhasználatuk nehézségekbe ütközik, korlátozzák azt. A jelenség különösen érinti a magyarságot, hiszen több millióan élnek kisebbségi sorban a Kárpát-medencében és a szórványban. Kiemelte: lelkiismereti és emberi kötelesség őket segíteni, és jogaikért felemelni a szavukat.

A KDNP-s politikust kérdezték a diákok oktatást érintő követeléseiről is. Mint kiemelte: oktatási államtitkárként számtalanszor tárgyalóasztalhoz ült a diákokkal, és az oktatásért felelős miniszter is ezt teszi, hiszen az országos diákparlament képviselői jelen vannak a köznevelési kerekasztalon is.

Hoffmann Rózsa, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján hétfőn, Budapesten (Fotó: Duba Máté)

Hozzátette: a diákok véleménye nagyon fontos, ő ezt képviselte tanárként, igazgatóként és a később oktatási államtitkárként is ezen az állásponton volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!