A KDNP marad az Európai Néppártban - és küzd a kereszténydemokrata célokért

A mi célunk az, hogy maradjunk a Néppártban (EPP) és a Néppárt visszatérjen az alapító atyák értékeihez, ami a keresztény civilizáció és a nemzetek Európájának a gondolata – mondta Semjén Zsolt az ATV.hu-nak, hozzátéve: „a jelenlegi helyzetben nagy hit kell a Néppárthoz, de nekünk nagy a hitünk”.

Arra, hogy ez az a helyzet, amikor arról folyik a vita, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztik, Semjén Zsolt azzal reagált: „Csigavér, mi maradunk, aztán pedig meglátjuk."

A KDNP a rendszerváltás óta tagja az Európai Néppártnak és nincs olyan javaslat napirenden, amely a Fidesszel együtt a magyar kereszténydemokraták kizárását vagy tagságának felfüggesztését javasolja – ezt már Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő mondta a PestiSrácok.hu-nak. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: „Az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk, hogy a Néppárt visszataláljon a valódi kereszténydemokrata politikához, addig maradunk tehát, amíg ennek esélyét látjuk.”

Hollik István azt is elárulta: Semjén Zsolt, a KDNP elnöke több tárgyalást is folytatott az Európai Néppárt egyes tagpártjaival és kiderült: igenis szép számban maradtak még olyan politikusok az EPP-ben, akik társak ebben a küzdelemben.

Hollik István elmondta: természetesen Orbán Viktor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke folyamatosan egyeztet a kérdésben.                                                                 

                                                         kdnp

                                                     Kereszténydemokrata Néppárt – Alapítva 1944-ben

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!