Megyei KDNP-szervezetek tartottak ismét képzést Lakiteleken

A Kereszténydemokrata Néppárt Bács-Kiskun, Tolna és Pest vármegyei szervezetei a Nemzeti Fórum Egyesülettel közösen hétvégi képzést tartottak Lakiteleken 2023. január 27-29. között.

A pénteken este kezdődő rendezvény plenáris előadásainak a Népfőiskola Kölcsey Ház biztosította a méltó helyszínt. Így a péntek délutáni köszöntőkre is itt került sor, ahol Dr. Mák Kornél után Gaal Gergely Pest vármegyei és Orbán Attila Tolna vármegyei KDNP-s elnökök köszöntötték a mintegy 150 főnyi meghívottat.

ioé

A rendezvényt köszöntötte Demeter András országgyűlési képviselő, a Fidesz dél-alföldi pártigazgatója, Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke, az Országgyűlés alelnöke és Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes, a KDNP ügyvezető főtitkára. Latorcai Csaba továbbította Dr. Semjén Zsolt KDNP elnök üzenetét is, miszerint a következő fórumon a párt elnöke is részt fog venni.

78k7

A szombaton reggel folytatódó program kezdéseként Balla Attila, a hazai digitalizációs technológiáért felelős Neumann János Kft. szakmai igazgatója előadása megadta a nap szakmai jellegét, majd Dr. Szabó István főorvos mutatta be a Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátás Új Oxyológiai Központját.

Varga Mihály pénzügyminiszter délelőtti, „Válságok korában is stabilan” című, rendkívül tartalmas előadásában részletes tájékoztatást adott az ország gazdasági kilátásairól. A beszámoló végén a közönség részéről felmerült kérdésekre is válaszolt.

88l

Az Oeconomus Alapítvány szakmai igazgatója, Bendarzsevszkij Anton alapos előadása az orosz-ukrán háborúról megosztotta ugyan a hallgatóságot, ám az új szempontok egyben az esti vacsoraasztalok számára is biztosítottak megfelelő beszédtémát.

ulDr. Pesti Imre országgyűlési képviselő, a Fidesz regionális igazgatója a résztvevőknek a 2024-es önkormányzati kampány kapcsán tartott előadása rámutatott, hogy a nemzeti oldal számára a 2024-es választás a korábbiakhoz képest új megközelítést igényel majd.

A délutánt Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szokásosan sziporkázóan őszinte előadása nyitotta meg, amelyet a különböző munkacsoportok tréningjei követtek. Az előadások során volt lehetőség egy-egy, a kereszténydemokrata közösség számára fontos gyakorlati kérdésben való elmélyülésre. Az előadók sorát Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész kezdte, akinek előadását további inspiráló beszélgetések követték. Bányai Gábor kormánybiztos, országgyűlési képviselő a kormányzati fejlesztéspolitika főbb irányairól és lehetőségeiről tartott részletes ismertetést.

lul

A nap feszített tempójú szakmai programját lezáró, Gaal Gergely által vezetett esti pódiumbeszélgetésen Bányai Gábor és Szűcs Lajos országgyűlési képviselők és Mák Kornél beszélgetése a családról, a politikáról igazán ösztönzően hatott a megjelentekre.

opiép

A rendezvény záró napján a szentmise és a református istentisztelet után a program megvalósításában közreműködő civil szervezetek mutatkozhattak be, majd a három vármegyei KDNP elnök zárszavával ért véget a rendkívül tartalmas hétvége.

A rendezvény a Barankovics István Alapítvány támogatásával valósult meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!