KDNP Protestáns Műhely – Hit és közélet rendezvénysorozat Pécs és Szolnok után Győrött és Székesfehérvárott

A KDNP Protestáns Műhelye szeptemberben országjárásba kezdett, amely során a helyi kereszténydemokrata szervezetekkel összefogva hat alkalomból álló rendezvénysorozatot terveztünk, a hit és közélet jegyében...

Az első alkalomnak Pécs gyönyörű városa adott otthont, ahol Őri László és Badacsonyi Zoltán köszöntője után Főtisztelendő Balog Zoltán református püspök úr előadását hallgathatták meg az érdeklődök.

A második találkozót Szolnokon tartották, ahol egy mély és őszinte kerekasztal beszélgetést terveztünk. Kérésemre Birkás Antal, a KDNP Protestáns Műhely elnöke, a KDNP Országos Elnökségének tagja elvállata, hogy ezen a beszélgetésen végigvezeti Nagy Tímea olimpiai bajnok vívónőnket, Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát és Szalay Ferencet, Szolnok polgármesterét.

KDNP Protestáns Műhelye Szolnokon

A rendezvényt Póta Sándor megyei elnök úr köszöntő gondolatai nyitották meg, amelyet Győri Péter Benjámin evangélikus esperes és lelkész értékes szavai követtek, aki a keresztény ember jelenkori kihívásairól beszélve megalapozta a kerekasztal beszélgetés hangulatát.

KDNP Protestáns Műhelye Szolnokon

Egy rendkívül őszinte, mély és bensőséges hangulatú tartalmas eszmecserének lehettünk tanúi. A vendégek sokszor szívet melengető őszinteséggel válaszoltak a kérdésekre. Fantasztikus érzés volt hallgatni őket, ahogyan arról meséltek milyen próbatételek elé állította őket az élet és hogyan álltak helyt egy-egy tényleg lélekpróbáló időszakban. Hiszem, hogy a mi politikai közösségünknek pontosan abban van az ereje, ha szeretetre épülő kapcsolatainkat megbecsüljük és erősítjük, ha tényleg számíthatunk egymásra.

KDNP Protestáns Műhelye Szolnokon

Szerintem a politikai közösségünk jelenlegi helyzetében az ilyen beszélgetésekre van a legnagyobb szükség, mert így az általunk mélyen tisztelt emberek példájából kapunk megerősítést a bennünk zakatoló kérdésekre, és tudunk erőt meríteni, felkészülni a ránk váró próbatételekre.

KDNP Protestáns Műhelye Szolnokon

A rendezvényen jelen volt Kállai Mária országgyűlési képviselő asszony is, aki kiemelte, hogy Szolnok hitélete az utóbbi időszakban megerősödött, mivel a rengeteg kormányzati támogatásoknak köszönhetően templomok, közösségi terek újultak meg, egyházi oktatási-nevelési intézmények alakultak, ami rendkívüli hatással volt az egyházi közösségek fejlődésére is.

A sorozat harmadik rendezvénye egy regionális találkozó volt Győrben (2021. november 12-14.), ahol csapatépítéssel, beszélgetésekkel egybekötött továbbképzéssel készültünk az előttünk álló megmérettetésre. Széles Sándor kormánymegbízott és Nagy András (a KDNP győri alelnöke) köszöntő szavai után Palóc André vezető elemző (Századvég) kiváló előadását, elemzését hallgathattuk meg – zárt körben, különleges ábrákat, elemzéseket megbeszélve. Mesterházy Zsuzsanna evangélikus lelkész pótolhatatlan szolgálata és Konstantin atya (a győri bencés gimnázium igazgatója) idegenvezetése tette felejthetetlenné a Győrben töltött napokat.

A járvány miatt decemberben szünetet tartunk, de januárban folytatjuk! A sorozat következő állomása Székesfehérvár lesz.

Nagy Tímea

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!