KDNP-s politikusok vittek adományt az Ukrajnából menekülőknek (FRISSÍTVE!)

A legtermészetesebb, hogy ha egy magyar közösség valahol veszélybe kerül, akkor „Magyarország hazavárja őket” – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Vásárosnaményban, ahol adományszállítmányt adott át az Ukrajnából érkező menekülteket segítő karitatív szervezeteknek.

KDNP-s politikusok adományt vittek ukrajnai menekülteknek

A KDNP politikusai - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, Fülöp Attila államtitkár és Nacsa Lőrinc frakciószóvivő - a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. két teherautónyi, mintegy 10 tonna adományát, továbbá a vajdasági magyarság gyűjtését adták át az Ukrajnából menekülőknek.

KDNP-s politikusok adományt vittek ukrajnai menekülteknek

Az eseményen az orosz-ukrán háborúra utalva Semjén Zsolt azt mondta, egyrészt szomorú és megrendítő érzés, hogy a harcok elől menekülőknek kell segíteni, másrészt „felemelő és heroikus” is, hiszen az egész ország megmozdult: karitatív szervezetek, egyházak, családok segítenek a bajbajutottakon.

A nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, Kárpátaljáról a magyarok „hazajönnek, hazamenekülnek” Magyarországra

KDNP-s politikusok adományt vittek ukrajnai menekülteknek

Úgy fogalmazott: „mert ők itt otthon vannak, a legtermészetesebb, ha egy magyar közösség valahol veszélybe kerül, akkor Magyarország hazavárja őket”.

Megjegyezte, az Ukrajnából Magyarországra menekülő ukránokat és bármilyen, harmadik országbeli, Ukrajnában jogszerűen tartózkodókat -, „itt baráti szeretettel várjuk, segítünk nekik”.

Megerősítette, mindenkiről gondoskodunk, a kormány segítséget nyújt az itt maradóknak munkát találni.

KDNP-s politikusok adományt vittek ukrajnai menekülteknek

Semjén Zsolt az eseményen két teherautónyi adományt adott át menekülteket segítő szervezeteknek, a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes megjegyezte, az adomány egy részét a vajdasági magyar közösség gyűjtötte össze és küldte el Vásárosnaményba.

„Ez mutatja azt a szolidaritást, amely a magyar nemzetrészek között van” – mondta Semjén Zsolt, hozzátéve, ahogyan a többi nemzetrész segíti a bajba jutott nemzetrészt, szolidaritásból, emberségből és magyarságból mutat példát minden magyarnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!