Egyedülálló családtámogatási modellt valósítanak meg a Zala megyei Zalaapátiban, minek keretében eddig 130 család jutott anyagi támogatáshoz - számol be a HírTv a programról. Az önkormányzat 10 évvel ezelőtt indította el a babakötvény-programot.
A több, mint 1700 lakosú Zalaapátiban 2008-ban határozott úgy az önkormányzat, hogy elindítja a Zalaapáti Ifjú Polgára programot. Eszerint a településen élő családoknak újszülöttönként 100-100 ezer forintos kötvényt különítenek el. Ehhez részletekben, születéskor, óvodás és iskolás korban juthatnak hozzá a szülők. Az érintettek idén a község jó gazdálkodásának köszönhetően – a nyugdíjprémiumok országos mintájára – gyermeknevelési hozzájárulást is kaptak.
Vincze Tibor (KDNP), Zalaapáti polgármestere a családtámogatási rendszerről nyilatkozik a HírTv-nek
„Reméljük, hogy ha fogunk tudni megtakarítani, akkor Zalaapátiban az elkövetkezendő években is minden 18 év alatti gyermek szüleinek a gyermekek után 14-14 ezer forintot adunk át gyermeknevelési prémiumként, hogy a karácsony minél szebb megünnepléséhez hozzásegítsük a csaladokat” – mondta Vincze Tibor, a település polgármestere.
Most mintegy 3 millió forintos ráfordítással közel 270 gyermek után fizettek prémiumot, ami nagy segítséget jelentett a helyi családoknak.
„Mi itt Zalaapátiban három gyermeket nevelünk, és nagycsaládosként természetesen minden anyagi segítség jól jön akár óvodakezdéskor, akár iskolakezdéskor és különösen így karácsony előtt. És ezen kívül azt is fontosnak érezzük, hogy ezen keresztül megbecsülést is tapasztalunk” – mondta Menyhártné Homor Anna.
Az önkormányzat ezen kívül 50-50 ezer forinttal ismerte el öt középiskolás diák tevékenységét, akik aktívan kiveszik részüket a helyi hit- és kulturális életből.