Kitiltották Nacsa Lőrincet Ukrajnából!

Nacsa Lőrinc a KDNP országgyűlési képviselője, a frakció szóvivője Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele, egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.

 Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez.    A magyar közösség érdekében

továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek,

de ehhez mindkét félre szükség van - jelentette ki.  A jó hír, hogy a tanszereket és a többi adományt sikerült eljuttatni Kárpátaljára - jelezte a képviselő.
 

Kép: OGYFOTO/ Pólya Dávid

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!