A költségvetés támogatja a magyar embereket és a gazdaságot

Továbbra is a 2022-es költségvetés tervezetét vitatják meg a képviselők az Országgyűlés csütörtöki ülésén.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés május 20-ai ülésén (Fotók: Magyar Országgyűlés)

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy ezt a költségvetést meg kell szavazni, mert támogatja és talpra állítja a magyar embereket és gazdaságot, segíti a visszatérést a járvány előtti helyzethez.

Harrach Péter

Emlékeztetett: kulcsfontosságú volt az a gazdasági intézkedéssorozat, amelyet a munkahelyek megőrzéséért és a vállalkozások támogatásáért indítottak. Most a gazdaság újraindítását szolgáló akciótervben 7300 milliárd forint áll rendelkezésre – tette hozzá.

Harrach Péter

Kiemelt területnek nevezte a családok támogatását, azt mondta, európai összehasonlításban is jelentős összeget fordítanak erre a célra. A költségvetésben fontos elem a 13. havi nyugdíj és a béremelés az egészségügyben – közölte.

Harrach Péter

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!