Latorcai Csaba: Az uniós források akár már holnap megérkezhetnének, az ország mindent teljesített

Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes, a KDNP ügyvezető főtitkára Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselőjének a „Mire számíthat Magyarország Brüsszelből?” azonnali kérdések órájában feltett kérdésére válaszolva hétfőn a parlamentben azt mondta: az uniós források akár már holnap megérkezhetnének, az ország mindent teljesített.

LatorcaiLatorcai Csaba teljes válasza az alábbiakban olvasható:

Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Mindjárt a legelején egy dolgot szükséges leszögezni: az uniós források Magyarország részéről akár már holnap is megérkezhetnének. Nem rajtunk múlik, hiszen teljesítettük a nekünk előírt feltételeket; mindent átvezettünk, amit az Európai Bizottság kért.

A megegyezés utolsó lépéseként május elején az Országgyűlés elfogadta az igazságügyi törvénycsomagot; azt követően a kormány nem tétlenkedett: a megelőlegezett források számláit kiküldtük Brüsszelnek, így most ott pattog a labda. Várjuk, hogy mikor térítik meg azokat.

Azonban még most is azt látjuk, hogy a dollárbaloldal mindent elkövet annak érdekében, hogy a Magyarországnak, a magyar embereknek, a magyar vállalkozásoknak jogosan járó források ne érkezzenek meg. Nemcsak hogy megakadályozzák az uniós források hazánkba jutását és így a pedagógusok béremelését, hanem a szövetségeseik az Európai Parlamentben, önök pedig itt a parlamentben mindent elkövetnek azért, hogy ezek a források ne érkezzenek meg; mindent elkövetnek azért, hogy a pedagógusok ne kapják meg a kormány által eldöntött béremelést.

Azért szólalnak fel a parlamentben, hogy ne kapjunk forrásokat. Daniel Freund, ahogy képviselő úr is említette, most már a források 100 százalékának a felfüggesztését követeli. Láthatjuk, hogy a nyomásgyakorlást folytatni kívánják. Mi azonban a jövőben is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a nekünk jog szerint járó források Magyarországra érkezzenek, és nagyon bízunk abban, hogy végre az Európai Bizottság is belátja, hogy nincs szükség a források további felfüggesztésére, és nem fog tovább asszisztálni a baloldal hazaáruló módszereihez.

VejkeyVejkey Imre viszonválasza:

Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, és meg kell állapítanom, hogy Brüsszelnek az sem tetszik, hogy Magyarország szerint azonnal véget kell vetni a háborúnak, meg kell állítani az illegális migrációt, meg kell védeni a külső határokat és minden erővel fel kell lépni a gyermekeinket veszélyeztető genderideológia őrületével szemben.

Az pedig végképp kiverte náluk a biztosítékot, hogy Magyarország ismét kikéri a magyar emberek véleményét az ország szuverenitását veszélyeztető törekvésekről. Kiverte a biztosítékot, mert rettegnek attól, mit mond majd a több millió magyar; ahogy attól is rettegnek, hogy Európa több más országa is kedvet kaphat egy nemzeti konzultációhoz. 

Azt akarják, hogy úgy táncoljunk, ahogy ők fütyülnek - a Magyarországnak járó források visszatartása csak erről szól. Ez politikai zsarolás; mi visszautasítjuk ezt a politikai zsarolást, és kiállunk Magyarország szuverenitása mellett. 

Latorcai

Latorcai Csaba viszonválasza:

Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nem annyira örömteli a helyzet, hogy itt kuncorásszanak a baloldali képviselők. Azért emlékezzünk meg arról, hogy Molnár Csaba DK-s európai parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy hazafias kötelezettsége, hogy ne érkezzenek meg az uniós források. Az árnyék-miniszterelnökük, Dobrev Klára a legutóbbi nyilatkozata szerint pedig nem szavazná meg Brüsszelben a források magyar emberek számára történő megnyitását. Donáth Anna a Momentumtól levelekkel bombázza a Bizottságot, hogy milyen új feltételeket találjanak ki, hogy ne kelljen fizetni a magyaroknak. Cseh Katalin, a párttársa még október 23-án, a nemzeti ünnepünkön is azért győzködte Brüsszelt, hogy ne járjon pénz Magyarországnak.

Tisztelt Képviselő Úr! Nem szabad hagyni magunkat megtéveszteni, ezért is szükséges, hogy a magyar emberek ismét nyilvánítsanak véleményt az Európai Unióról az európai uniós pénzekkel összefüggésben, beszéljünk a migrációról, a háborúról és a genderről. Igen, kíváncsiak vagyunk a magyar emberek álláspontjára, és biztosak vagyunk abban, hogy a magyar emberek nem fogják hagyni a baloldal zsarolását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!