Latorcai Csaba: Fontos, hogy kulturálódó és sportoló nemzet legyünk

Nem elég, hogy kultúr- és sportnemzet vagyunk, legalább ennyire fontos, hogy kulturálódó és sportoló nemzet legyünk - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke a Magyar Tavak Fesztiválja Tisza-tavi programsorozatának pénteki megnyitóján, Tiszafüreden.

Latorcai Csaba kiemelte: fontos, hogy ne csak passzívan szemléljük a művészetet és a sportot, hanem váljunk azok részesévé. Alakítsuk magunk is ezeket és általuk helyi közösségeinket - mondta, hozzátéve: a kormány - ahogy eddig - a jövőben is támogatja a Magyar Tavak Fesztiválja kezdeményezést.

Latorcai Csaba

Emlékeztetett, hogy

immár 11. alkalommal van lehetőségük a Tisza-tó mentén találkozni művészeknek és művészetkedvelőknek: mindazoknak, akiknek fontos a magas kultúra élvezete,

az egészséges életmód és a sport szeretete egy páratlan természeti környezetben, azt szemlélve, abban gyönyörködve. Ez a kultúra, a művészet lényege, ami közösséget is teremt - húzta alá.

Rámutatott: a kultúra és a művészet közös identitást teremt, amely önmagában is versenyképességi tényező. Egy-egy település életét és jövőjét meghatározzák lakói, a helyi közösségek és az ő saját kultúrájuk. Ezért is előremutató és példaértékű a Természet Operaháza kezdeményezés, hiszen itt a Tisza-tó összes közössége és települése meg tudja mutatni értékeit - fogalmazott.

Tiszafüred

Magyarországnak erre kell alapoznia a vidék fejlesztését, a kormány a helyi közösségek igényeire építve, velük együtt gondolkodva kívánja ezt megvalósítani, mert csak ez teremt élhető jövőt és biztosítja az életminőség javítását - mondta az államtitkár.

Szavai szerint a Természet Operaháza programsorozat úttörő ezen a téren, és a megnyitó vendéglétszáma is mutatja sikerét. A pénteki gálakoncert után szombaton a Tisza-tavat körbekerékpározva élvezhetik a résztvevők a települések vendégszeretetét és a zenei programok színe-javát, majd vasárnap hajóra ülve, a tározó vízi világát megcsodálva folytathatják mindezt - sorolta.

Tiszafüred

Latorcai Csaba megjegyezte:

a külföldiek szemében a magyar kultúrnemzet, különösen a zenében élenjáró,

amit Bartók Béla reprezentál. Emellett a magyart sportnemzetként számontartók Puskás Ferenc nevét emlegetik világszerte.

Ma egyszerre "élhetjük meg" mindkettőt, hiszen a Tisza-tónál Miklósa Erika opera-énekesnő mesteriskolájának páratlan tehetségű tanítványai bizonyítják: nem csupán múltunk, de jövőnk is van a kultúrában - jelentette ki. Eközben pedig a XXXIII. nyári olimpiai játékok megnyitójában gyönyörködve a magyar sportolók sikeres szerepléséért is szurkolhatunk - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!