Latorcai Csaba: A jövő záloga a helyi polgárok, önkormányzatok és a kormányzat együttműködése

Péntek délután és este izgalmas szekcióülésekkel és kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a KDNP Önkormányzati Tanácsának rendezvénye.

Latorcai CsabaLatorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető főtitkára úgy fogalmazott: „a KDNP önkormányzati tisztségviselői a mi szócsöveink: helyben képviselik a kereszténydemokrata értékrendet, ugyanakkor közvetítik a kormányzat felé az emberek igényeit”.

Latorcai Csaba

A területfejlesztési miniszterhelyettes hozzátette, hogy a jövő záloga a helyi polgárok, az önkormányzatok és a kormányzat együttműködése.

Latorcai Csaba

A résztvevők péntek délután szekcióüléseket tartottak: a tízezer fő alatti települések Nyikos László, Polgárdi polgármestere, a KDNP Fejér vármegyei elnöke vezetésével tanácskoztak, míg a tízezer fő fölötti városok önkormányzati tisztségviselői Hanusi Péter, Mátészalka kereszténydemokrata polgármestere vezetésével cseréltek eszmét.

Kerekasztal-beszélgetés

A vármegyei közgyűlési elnököket, alelnököket, valamint Budapest és a megyei jogú városok tisztségviselőit pedig Seszták Oszkár, a KDNP Önkormányzati Tanácsa elnöke, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlési elnök hívta együttgondolkodásra.

Kerekasztal-beszélgetés

A szekcióülések tapasztalatait azok vezetői, valamint Latorcai Csaba az Önkormányzati Tanács tagjai előtt kerekasztal-beszélgetés során összegezték, majd késő estébe nyúlóan válaszoltak az időközben felmerült kérdésekre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!