Latorcai Csaba: A kormány segíti a családok szellemi, lelki, anyagi gyarapodását

A magyar kormány az elkövetkező években is segíti a családok szellemi, lelki, anyagi gyarapodását, hogy „minél komfortosabb élet mellett minél több gyermeket vállaljanak, és így maradjon fenn a nemzet” - mondta a Miniszterelnökség politikai államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára pénteken Ebesen, a kibővített Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde átadásán.

Latorcai Csaba az intézmény névadójára utalva azt mondta, Benedek Elek a gazdag magyar mondavilágot tudta fantasztikus mesékbe foglalni, és ezáltal a legkisebbek számára is érthető módon átadni azt a kultúrkincset, amely összességében adja a magyarságot és a magyarságtudatot.

A politikus annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az ebesi óvodában ezen értékek mentén zajlik a gyermekeknek a felkészítése a 21. század kihívásaira.

Latorcai Csaba emlékeztetett rá, hogy

a magyar kormány az elmúlt években 120 milliárd forintot fordított óvodafejlesztésekre, amivel több ezer óvodai és bölcsődei férőhelyet hoztak létre.

 

Bodó Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője jelezte: csak ott tudnak segíteni, ahol helyben is megvan a tenni akarás, és Ebes ilyen település. A következő fejlesztés az általános iskola bővítése lehet – fűzte hozzá.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke azt mondta, Ebes az első olyan település a vármegyében, amely a meghirdetett 54 milliárd forint összértékű pályázati keretből elnyert forrásból már megvalósította a beruházást.

Szabóné Karsai Mária, Ebes független polgármestere hozzátette: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert 261,2 millió forintot az önkormányzat 12,3 millió forint önerővel egészítette ki. A beruházás eredményeként az új óvodarészben 50 új férőhelyet alakítottak ki – mondta.

Tóth Ilona óvodavezető jelezte: a kibővített intézményben szeptembertől 250 óvodás és 26 bölcsődés kezdi meg az évet.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!