Latorcai Csaba: A magyar szabadságharcos nép

A magyar szabadságharcos nép, amely soha nem hajlik meg idegen hatalmak és érdekek előtt – jelentette ki a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára szombaton a Heves vármegyei Ecséden, ahol felszentelték II. Rákóczi Ferenc emléktábláját és mellszobrát.

Latorcai Csaba köszöntőjében a fejedelem korát a jelennel párhuzamba állítva rámutatott: ezekben a válságokkal terhes időkben a magyarság ismét történelmi vizsgát tesz. Most dől el, milyen jövőt harcol ki magának – tette hozzá.     

Szavai szerint a hős elődökhöz hasonlóan a „ma kurucai” is bátran felveszik a kesztyűt, és kiállnak a nemzet értékei és érdekei mellett. Ellenállnak a nagyhatalmi érdekeknek és azoknak a belső erőknek, amelyek politikai, gazdasági, vagy pénzügyi manipulációk mentén egykor Keletnek, most pedig Nyugatnak hajbókolva maréknyi dollárért adnák fel Magyarország önállóságát.     

latorcai

Magyarország kormányának célja olyan, identitásában kikezdhetetlen, erős ország felépítése, amelynek polgárai békében és harmóniában élnek szűkebb és tágabb környezetükkel, becsületes munkával biztosítani tudják saját maguk és családjuk megélhetését, biztonságban tudják szeretteiket, vagyonukat boldogan, minőségi életet élve – húzta alá.     

Most a tárgyalóasztal jelenti a csatateret, ott kell bizonyságot tenni arról, mennyi erőnk van ragaszkodni értékeinkhez, múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz, mennyi erő és bátorság rejtőzik a magyarokban

latorcai

 

– fogalmazott az államtitkár. Ma ugyanis megfogalmazása szerint a dühödt rombolás áll szemben a békével, a kabinet pedig az építkezés mellett kötelezte el magát, amelyhez béke kell. Ezért szorgalmazza a békét, és kívánja az egyetértés abban: csak a béke és szabadság hozhat jólétet és biztonságot.     

Hangsúlyozta: ezért törekszik egyszerre a békére, és tesz meg mindent, hogy Magyarország katonailag erős legyen, hiszen ez utóbbi szolgálja hazánk biztonságát, stabilitását a háború szomszédságában. Ezért védi kitartóan a határokat az egyre növekvő és erőszakosabbá váló migrációs nyomással és azokkal szemben is, akik egy „kevert civilizációjú, identitásában megroppant és akaratgyenge kontinens” jövőjében érdekeltek – fűzte hozzá.     

latorcai

Latorcai Csaba hangoztatta: a kormány nem enged a nyomásnak, minden törvényes és lehetséges módon, illetve eszközzel a hagyományos családmodell, a gyermekek és az idősek mellett áll, ezért folytat nemzeti sajátosságainknak és érdekeinknek megfelelő gazdaság-, szociál- és családpolitikát. Mint ahogyan szót emel a határon túli magyarokért, és áll ki a keresztény hagyományait önálló, ugyanakkor egymással együttműködni kész és képes, értékeit tisztelő, erős nemzetekből álló Európáért.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!