Latorcai Csaba: A múlt megőrzése a jövő záloga

Múltunk megőrzése a nemzet jövőjének záloga, az értékeinket csak összefogással őrizhetjük meg és örökíthetjük tovább – hangsúlyozta szerdán, egy Sümegen rendezett konferencián a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke

LatorcaiLatorcai Csaba a Felemelkedés - A reformkor 200 éve című tanácskozáson azt emelte ki, hogy akárcsak elődeink - köztük Szécsényi György érsek a reformkor idején -, a mai kormány is felkarolja, segíti a térségeket, járásokat. Bár hosszú út áll még előttünk, de a Versenyképes járások programnak köszönhetően jelentős beruházások valósulhattak meg – mondta.

Hozzátette:

a reformkori elképzelésekhez hasonlóan a kormány ma is a családokat kívánja segíteni, a középosztályt erősíteni."

Csak széles körben, minél többekkel összefogva érjük el, hogy Magyarország fejlődjön, gyarapodjon - hangoztatta az államtitkár.

Hangsúlyozta:

családja történetében kiemelt szereplő György, aki a salád szellemi megalapozója volt. Számtalan egyházi tisztsége mellett a legfontosabb küldetése az volt, hogy számos intézményt, köztük kollégiumot, nevelőintézetet alapított, hogy minél szélesebb kört bevonjon az örökség megőrzésébe."

Udvardy György veszprémi érsek arról beszélt, hogy az egyházi múltra tekintve látni, milyen sokat tettek elődeink. Fontosnak nevezte ezért a múlt ismeretét, a tradíciók ápolását.

Végh László, Sümeg polgármestere (FIDESZ-KDNP) elmondta, hogy

Szécsényi György veszprémi püspökként egyebek mellett ferences templomot, rendházat alapított, és a sümegi vár kapitánya is volt. Sümeg az egyetlen város az országban, ahol Szécsényi Györgyről utca van elnevezve"

– fűzte hozzá.

Böjte Éva, a Hotel Kapitány Wellness superior igazgatója hangsúlyozta, hogy Sümeg sokat köszönhet a mindenkori veszprémi püspököknek. Szavai szerint Szécsényi György munkájának köszönhetően megépült, átépült a sümegi vár számos eleme, egyebek mellett megvalósult a városfal és a barokk lépcső.

A hagyományteremtő szándékkal megrendezett konferencián a reformkor 200. évfordulójával, a kultúra napjával és Szécsényi György munkásságával kapcsolatos előadások hangzottak el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy