Latorcai Csaba: Partnerséget kínálunk a településeknek, a járásoknak és a vármegyéknek is

Partnerséget kínálunk a településeknek, a járásoknak és a vármegyéknek is, és ezt előmozdítandó olyan támogató intézményrendszert kívánunk működtetni, amely segíti a helyi közösségeket, civileket, egyházakat és önkormányzatokat is sikeres projektek megvalósításában – fogalmazott Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára a Nógrád vármegyei Hollókőn található Dr. Román András Látogatóház hétfői, ünnepélyes átadásán.

Latorcai Csaba a hétfői ünnepségen emlékeztetett arra, hogy úgy sikerült megújítani az épületet, hogy az a korábbiakhoz képest még jobban illeszkedik Hollókő és Nógrád megye páratlan természeti környezetébe, és egyúttal tükrözi azt az egyedülálló népművészeti és helyi történelmi kuriózumot, melynek köszönhetően Hollókő 1987-ben világörökséggé vált.

A község nagyban köszönheti világörökségi címét a 2005-ben épült és idén felújított és kibővített intézmény névadójának, Román Andrásnak, a kiváló műemlékvédelmi szakembernek és urbanistának, akinek az volt az elve, hogy „megőrizve megújítani”

 

– idézte fel az államtitkár.

Mint mondta, ez Magyarország kormányának területfejlesztési politikai célja is, melyet tökéletesen fog bemutatni az a területfejlesztési törvény, melyet néhány napon belül nyújt be a kormány az Országgyűlés elé.

A helyi igényeken alapuló fejlesztések hatékonyabb és koncentráltabb megvalósítását szolgáló törvény három pilléren nyugszik. Egy új területfejlesztési koncepció megalkotása révén szoros szövetségeseink és partnereink lesznek a vármegyék és a vármegyei önkormányzatok - mondta Latorcai Csaba, hozzátéve: biztosítják a finanszírozási hátteret mind európai uniós forrásokon, mind pedig a magyar költségvetésen keresztül, harmadrészt pedig létrejön az a támogató intézményrendszer is, amely területfejlesztési szolgálatként segíti az önkormányzatokat a programok hatékony megvalósítása érdekében.

Ezzel a hármassággal – stratégiai együttműködés, támogatások és segítő intézményrendszerek – reményeik szerint 2030-ra el lehet érni azt a közös célt, hogy Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb tagországának egyikévé váljék. „Olyan hellyé, ahol a falusi és a városi életmód ne életminőségek közötti választást jelentsen, hanem az életforma melletti döntést” – fogalmazott Latorcai Csaba.

Az a célunk, hogy egyszerre adjunk felzárkózást és egyszerre nyújtsunk nemzetközi versenyképességet – mondta az államtitkár.

Magyarország minden települése egyedülálló, csak meg kell találnunk közös erővel, közös gondolkodásban, hogy mi az az egyedülálló érték, ami segíti a település felzárkózását, nemzetközi versenyképességét

 

– emelte ki Latorcai Csaba.

Hollókő már megtalálta és be is mutatta nem csupán az ország, de világörökségi helyszínné válva az egész világ számára különleges örökségét. Itt a lehetőség, hogy a kormánnyal együttműködésben minden település megtalálja, hogy miben egyedülálló, miben csodálatos – fogalmazott az államtitkár.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!