Tessedik Sámuel (1742-1820) evangélikus lelkész, tudós, agrárpolihisztor, reformer bronz mellszobrát leplezték le a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői campusa előtti szoborparkban, október 27-én. A szoboravatáson beszédet mondott Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke. Az alábbiakban ez olvasható.
A szobrok nem annak készülnek, akit ábrázolnak, hanem a jövő generációnak, akinek a szoborban meg van adva a minta, melyhez hasonlítsanak.
Magnifice Domine Rector! Tisztelt professzor hölgyek és urak! Polgármester urak!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mikszáth Kálmán imént idézett gondolatával rendkívüli tömörséggel foglalta össze, hogy miért emelünk valakinek a tiszteletére szobrot és egy ilyen alkotás miként képez hidat a múlt és a jövő között.
A szobrok hallgatnak, de mégis, vannak, akik képesek megszólaltatni azokat. A ma leleplezésre kerülő büszt is látszólag csupán egy arc, egy név, de azok számára, akik tudják, hogy ki is volt Tessedik Sámuel, mégis sokkal, de sokkal többet jelent.
Néhány gondolat erejéig ma sem árt felidézni, hogy mit köszönhetünk a szlovák származású, németül publikáló, de magyarul tanító és magyarrá vált evangélikus lelkésznek, aki 1767-től haláláig nemcsak a szarvasi gyülekezetet vezette, hanem iskolaalapítóként kiemelkedően járult hozzá a vidék felemelkedéséhez.
Tessedik Sámuel munkássága három nagyobb területre koncentrálódott: a gazdasági szakoktatás megteremtésére és sikerre vitelére, a mezőgazdasági termelés gyakorlati fejlesztésére, és az elméleti, a szakirodalmi munkásság elmélyítésére.
Oktatás- és iskolapolitikai elgondolásait az 1780 májusában általa alapított "gyakorlati gazdasági intézet"-ben igyekezett valóra váltani. Az elméleti tantárgyak tanítása mellett nagy súlyt helyezett a gyakorlati oktatásra. A munkára és munkával való nevelés első hazai szószólója, egyben gyakorlati megvalósítója volt.
A gyakorlati gazdasági iskolának, mint ahogy azt ő maga fogalmazta, alapvető célja: "a lehanyatlott szorgalom helyreállítása és a gazdasági irodalom fellendítése” volt.
Szakírói munkássága viszonylag későn bontakozott ki: negyvenkét éves volt, amikor első, s egyben legfontosabb műve: „A parasztember Magyarországon micsoda és mi lehetne” címmel megjelent.
Ám így is rendkívül gazdag, mintegy négyszáz kéziratot számláló életművet hagyott az utókorra.
Gyakorlati ismereteinek jelentős része saját mintagazdaságában szerzett tapasztalataiból származott, ahol többek között meg kellett küzdenie az alföldi szikes talaj jelentette nehézségekkel. Gondos, a legapróbb részletekre kiterjedő kísérletei révén annyira fel tudta javítani szikeseit, hogy azok a legszárazabb esztendőben is jelentős hasznot hoztak.
Komoly érdemeket szerzett az alföld fásítása terén is: három évtizeden át kb. 12 ezer darab, több mint 300 fajta facsemetét ültetett és nevelt a sziken. Ő honosította meg az Alföldön, főleg Szarvason és környékén az akácfát, s gazdaságában ő ültetett először mezővédő erdősávot. A gyakorlatban adott példát a lóhere és a lucerna termesztésére. Gazdaságában Tessedik a takarmánytermesztés kiszélesítése révén, fejlettebb istállózott állattenyésztést tudott folytatni, s ennek révén jelentősen növelte a tejhozamokat s a tejtermékeket. Ahogy egyik kortársa írta: a szarvasiak Tessedik tanítása nyomán annyi vajat és sajtot hoznak Pestre, mint Pest, Pilis és Solt vármegyék lakosai.
Az istállózott tartás és a nyári istállózás révén rendszeresen tudta trágyázni földjeit. Először alkalmazott a környéken sorvetést és Ő honosította meg a vasborona és a henger használatát is.
Szenvedélye volt a szőlészkedés is, sikeresen kísérletezett még az aszúborral is. A méhészkedés terén is új eljárásokat alkalmazott, melyek megakadályozták a méhek nagyarányú téli pusztulását. De jelentős sikereket ért el a feldolgozóipar, az értékesítés, a vízi és szárazföldi szállítás, a csatornázás és a magtárak létesítése terén is.
Nyugodtan állíthatjuk: Kora egyik legismertebb polihisztora volt, aki tudását a jövő formálására fordította. Ahogy Ő maga fogalmazta önéletírásában:
Reméltem, az Isten megadja, hogy még síromon is ki fognak kelni ama virágok, melyeknek magvait talán idő előtt, talán terméketlen földbe, de a jó remény fejében elvetettem.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Gyuricza Csaba Rektor urat, Babák Mihály polgármester urat és jómagamat személyes kapocs is fűz Tessedik Sámuelhez, hiszen mi abból a földből vétettünk mindhárman, ahová ő vetett.
Neve és emlékezete Békés megyének abban a szegletében, ahol mi felnőttünk - ahol a mezőgazdaság még ma is sokak számára a napi megélhetést jelenti - sohasem merült feledésbe.
Annak külön örülök, hogy szobra nem magányosan áll itt, hiszen maga sem egyedül küzdött a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásáért.
Dimény Imrével és Mitterpacher Lajossal, onnan fentről, egyfajta égi vizsgabizottságként tekintenek le nem csak a hallgatók, hanem az egyetemi vezetők munkájára is.
A diákságnak azt üzenik, hogy van kiktől tanulni, és van kikből példát meríteni. Azt is üzenik, hogy a nagy munkabírású, szigorú erkölcsű, eszményeiket mindenáron keresztülvivő egyéniségek végül mindig célba érnek.
Az itt oktatóknak, az egyetem vezetésének pedig azt üzenik, hogy a jövő mezőgazdászainak szakszerű képzésén túl, a magyar mezőgazdaság fejlesztését célzó gyakorlati kísérleteiket is folytatniuk kell, azoktól még a legnagyobb nehézségek közepette sem szabad eltántorodniuk, mert miképp Tessedik Sámuel élete és életútja is igazolja, a valódi termést sokszor csak az utókor tudja learatni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha a hétköznapok rohanásában megállunk egy percre, és ebben a majd egyre bővülő szoborparkban megérintenek bennünket az elődök üzenetei, és azok szellemében tanítunk és tanulunk, dolgozunk és kutatunk, akkor lesz remény arra, hogy a magyar mezőgazdaság újra Európa meghatározójává váljék.
Ebben bízva és remélve, Isten hozott valamennyiünket!
