Latorcai János: A Lublini Unió két évszázadon át biztosította a békés együttélés feltételrendszerét

Dr. Latorcai János a lengyel házelnök meghívására – a Magyar Országgyűlés elnökének képviseletében – részt vett a Lublini Unió megalakulásának 450. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Lengyelországban.

Latorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke beszédet mond a Lublini Unió megalakulásának 450. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Lengyelországban (2019.06.30.)

A hivatalos program keretében szervezett ünnepélyes konferencián Dr. Latorcai János kiemelte, hogy az 1569. július elsején létrejött szövetség több, mint két évszázadon át biztosította a békés együttélés feltételrendszerét a különböző etnikumú és vallású emberek számára.

A több nemzetet átívelő integráció eszméje elsődlegesen nyugat–európai szellemi termékként ismert, holott régiónkban ennek évszázados gyakorlata van, amely Nagy Lajos magyar és lengyel király lányának, Hedvignek és a litván nagyfejedelemnek a házasságával, a krevai unióval kezdődött.

A Lublini Unió kulcsfontosságú sajátossága, hogy „szabad nemzetek szabad nemzetekkel, mint egyenlő nemzetek egyenlő nemzetekkel” kötötték meg. Ez egy olyan együttműködési modell, amely a résztvevők szuverenitásának és egyenrangúságának az elismerését és tiszteletben tartását állítja követelménynek.

Ezek a korban szokatlanul széleskörűen biztosított szabadságjogok példaértékűek, ezért sokan az Európai Unió elődjeként tekintenek rá. Az egyik gyenge pontja a duális államszerkezet volt. Ma az EU plurális és bővíthető szerkezettel rendelkezik, ugyanakkor a bővítési folyamat évek óta megfenekleni látszik.

A másik fő gyengeségét az 1652–ben bevezetett Liberum Veto, azaz a túlzott mértékű politikai szabadosság jelentette, mely lehetetlenné tette a közös vízió kialakítását. Ez a probléma ma különösen tettenérhető az Európai Unión belül, pedig ma pontosan olyan időket élünk, amikor a jövőnket alapvetően meghatározó kérdésekről – mint a migráció, a digitalizáció, a klímaváltozás – szükséges lenne, hogy az EU közös jövőképpel rendelkezzen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!