A Fidesz és a KDNP szerint „a Soros-szövetségesek" folyamatosan támadják Magyarországot, ezért arra kérik a kormányt, hogy minél előbb dolgozza ki és vegye napirendre a „Soros-terv" végrehajtása elleni akciótervet.
Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót tart 2017. január 10-én (Fotó: fidesz.hu)
Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: van, ami nem változik, és „a Soros-szövetségesek" idén is ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták.
Mindent megtesznek, hogy „a spekuláns tervét" Magyarországra és a magyar emberekre erőltessék – jelentette ki, hozzátéve: Soros György egyik legfontosabb brüsszeli szövetségese, aki a hazánkat elítélő Soros-jelentés elkészítője is, Magyarországra érkezett.
Judith Sargentini európai parlamenti (EP-) képviselő a migránspárti politika egyik legfőbb szószólója, aki többször kiállt a migránsok minél nagyobb számú befogadása és a kötelező betelepítési kvóta mellett, több mint tíz éve együttműködik Soros György egyik szervezetével, amit ő maga tett közzé egy közösségi oldalon, s más brüsszeli politikusokkal együtt ő volt az, aki a magyar határra és rendőrökre támadó terrorista Ahmed H. kiszabadításáért akciózott – sorolta Hollik István.
A képviselő kitért egy előző nap tartott meghallgatásra is, ahol szavai szerint szintén Magyarország ellen áskálódtak, alaptalan és hazug vádak mögé bújva szerették volna Magyarországot lejáratni. A meghallgatáson egy tanulmányt mutattak be, s ebben többek között beteg demokráciákról értekeztek, a Magyarországról szóló részt pedig a TASZ és a Helsinki Bizottság írta – fűzte hozzá.
Úgy ítélkeztek országok felett, neveztek betegnek egyes európai demokráciákat, hogy egy államból két szervezetet hallgattak meg – mondta Hollik István, aki szerint éppen ez a beteg.
Úgy értékelte: összességében nem történik más, mint egy Magyarországot elítélő „Soros-jelentés" előkészítése, az a cél, hogy eltávolítsák hazánkat a „Soros-terv" útjából, és megtörjék a magyar kormány bevándorláspolitikáját. Le akarják járatni és meg akarják büntetni Magyarországot, mert nem hajlandó befogadni a migránsokat – mondta Hollik István, aki kitért arra is, hogy „Soros egyetemén" szerdán migránspárti találkozót tartanak a menekültek jogairól a Nyílt Társadalom Alapítvány részvételével.
Kérdésre az ellenzéki pártokat érintő ÁSZ-bírságokról, s arról a közelmúltbeli jogszabály-módosításról, miszerint a NAV-hoz utalták azok beszedésének jogát, megerősítette: a törvényeket mindenkinek be kell tartania. Ha az ÁSZ meg akar büntetni egyes ellenzéki pártokat, nem az ÁSZ-t, hanem saját magukat kell hibáztatni, amiért nem tudtak megfelelően gazdálkodni – jelentette ki Hollik István. Az időzítés szándékosságára vonatkozó felvetést visszautasította.
Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót tart 2017. január 10-én (Fotó: fidesz.hu)