A leghűségesebb város: az élő szakrális történelem

Sopront választotta osztálykirándulásuk helyszínéül a fővárosi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 11. B osztálya.

 

A leghűségesebb város természeti és műemléki környezete mellett Sopron történelmi múltja, a nemzethez való hűsége, tántoríthatatlan hite olyan elévülhetetlen érték, amely a mai generációk számára is példa arra, amiképpen a nemzet szolgálata feladata és felelőssége minden magyarnak – mondta el Tóth Éva, a KDNP helyi elnöke, önkormányzati képviselő, aki Sopron önkormányzata nevében köszöntötte a vendégeket, mint, aki a diákok soproni programjának is egy részét örömmel támogatta.

A közel 30 gyermek és kísérőik bebarangolták a várost, megtekintették Sopron nevezetességeit, mintegy helyszíni történelmi túra keretében keresték fel a város és környéke emblematikus helyszíneit, amelyek között a teljesen felújított Szent Mihály templomot is megtekintették. A templom építéstörténetének megtekinthető jelei magukban hordozzák a lényeget, azt a szakrális tartalmat, amely évszázadokon át határozta meg a helytörténeti, várostörténeti folyamatokat, fontos elemeként a helyi szellemiség alakításának.

á

A Páneurópai Piknik emlékhelyen az európai jelentőségű történelmi eseményről, az 1989. évi határáttörés hazai és nemzetközi hátteréről, lefolyásáról, következményeiről  Nagy László, mint egyik korabeli szervező, kortanú, a Páneurópai Piknik '89 Alapítvány titkára számolt be részletesen.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!