Magyarországot a Kereszt Népe címmel tüntették ki Washingtonban

Nem sokkal azután, hogy Strasbourgban koncepciós eljárásban ítélték el hazánkat, Washingtonban két konzervatív, zsidó-keresztény elvű szervezet a „Kereszt népe” címmel tüntette ki Magyarországot. A díjat Azbej Tristan üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár (a képen középen) vette át.

Azbej Tristan

Az alábbiakban a kitüntetés laudációjának leirata olvasható, amelyet érdemes minden magyar embernek megismernie, és amelyre méltán lehet büszke minden magyar ember.

„A Center for Security Policy, a Save the Persecuted Christians Coalition nevében nagy örömmel adja át a >>Kereszt Népe<< díjat Magyarország Kormányának.

Ez a díj elismeri Magyarország fáradhatatlan és bátor munkáját, amelyet Jézus Krisztus azon 215 millió követőjéért végez, akiknek súlyos mértékű erőszakot és egyéb emberi jogi visszaéléseket kell elviselniük hitükért.

Magyarország volt: az első ország, amely hivatalos fellépéssel vette védelmébe az Iszlám Állam keze által erőszakos népirtás áldozatául eső keresztényeket; az első ország, amely kormányzati egységet hozott létre az üldözött keresztények megsegítéséért; az első ország, amely állami konferenciát szervezett a keresztényüldözés globális jelenségéről; az első ország, amely több millió dolláros támogatásával tette lehetővé, hogy Irakba hazatérhessenek és megkezdhessék az újjáépítést az ISIS népirtásának túlélői.

**

A Koalíció >>Kereszt Népe<< díját Magyarország Kormánya nevében Azbej Tristan államtitkár veszi át, aki az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság vezetője Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában. Korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, valamint Magyarország izraeli nagykövetségén diplomataként teljesített szolgálatot.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!