Azért kell mindenkinek megismernie a magyarság történelmét, mert ez a jövőnk záloga – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára szerdán a Magyar Nemzeti Múzeum első világháborús vándorkiállításának utolsó állomásán, Zánkán.
Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, az EMMI parlamenti államtitkára
Rétvári Bence a Többes számban című kiállítás megnyitóján azt mondta: a történelemből azt tudjuk megtanulni, hogy egyes sorsfordító pillanatokban hogyan kell jó döntéseket hozni, hogyan lehet megőrizni országunkat és biztonságunkat.
A kereszténydemokrata miniszterhelyettes emlékeztetett: Magyarország 104 évvel ezelőtt nem volt szuverén állam, nem dönthetett önállóan arról, hogy belép-e az első világháborúba, a következményeket pedig mindannyian ismerhetjük a trianoni békediktátumból. Mindez arra tanít és emlékeztet minket, hogy ha Magyarország nem dönthet a saját sorsáról, az nem hoz jót a magyar történelemben – jelentette ki.
Felidézte: az első világháborúban 661 ezer magyar katona halt meg, ami a legnagyobb katonai áldozat az ország történetében. Ez a mai Debrecen, Miskolc, Szeged és Pécs teljes lakosságának felel meg – tette hozzá. Rétvári Bence kiemelte: a veszteségekben minden magyar család érintett volt, a halottak mellett a 743 ezer hadifogoly és a 734 ezer hadirokkant révén.
Az államtitkár a 20. század legmeghatározóbb eseményének nevezte az első világháborút, hiszen az magával hozta a teljes átállást akár a társadalmi, akár a gazdasági berendezkedésre vonatkozóan, hozott két gyilkos eszmét, a nácizmust és a kommunizmust, valamint maga után vonta a második világháborút. Emellett elindította a tömegtermelést és a férfi-női szerepeket is megváltoztatta. Ezért fontos szerinte megismerni mindenkinek – fiatalnak és felnőttnek egyaránt – ezt a sorsfordító időszakot és következményeit.
Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára arról beszélt: táboraikban évente több mint százezer gyermek kapcsolódhat ki, és kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy tartalmas programokat és értékes tudást nyújtsanak számukra. Véleménye szerint ezt szolgálja az első világháború időszakát feldolgozó kiállítás is, amelyet több ezer gyermek tekinthet meg az elkövetkező hetekben.
Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese kiemelte: a kiállítás bebizonyítja, hogy a múzeumok tudnak érdekes programokat nyújtani nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyermekeknek is.
A most záruló, Többes számban – Az I. világháború és a hátország mindennapjainak valóságai című országjáró kiállítást 2016-ban Székesfehérváron 35 ezer 620 látogató nézte meg. Tavaly Egerben 37 ezer 500-an, Kecskeméten 31 ezer 200-an, Győrben 26 ezer 200-an, Karcagon 14 ezer 740-en, Hódmezővásárhelyen 11 ezer 200-an, Debrecenben 9720-an látták a kiállítást, idén pedig Vácott 29 ezer 466-an, Békéscsabán 21 ezer 400-an Kápolnásnyéken pedig csaknem 700-an keresték fel az interaktív tárlatot. Így a múzeum tájékoztatása szerint az eddigi nyitvatartási napokon látogatóik száma meghaladta a 217 ezret.
A Magyar Nemzeti Múzeum gömbsátrában megtekinthető kiállítás még két héten keresztül lesz látogatható Zánkán.