A mai napon különösen is nagy szeretettel gondolunk az édesanyákra!

Anyák napja az egyik legkedvesebb ünnepünk, hiszen életünk első, meghatározó személyét köszönthetjük május első vasárnapján.

A nők családot megtartó, szeretetteljes odafigyelése koroktól, rendszerektől független, és ezt a hivatásukat akkor tudják legjobban betölteni, ha saját maguk is anyagi, fizikai és mentális biztonságban érzik magukat.

Nekünk, kereszténydemokratáknak rendkívül fontos, hogy a magyar családok sorsában visszatükröződjön az az odafigyelés és erőfeszítés, amellyel keresztény-konzervatív politikusokként igyekszünk mindent megtenni boldogulásukért.

Erős és büszke nemzet nem létezik erős és büszke családok nélkül. A családoknak pedig kétségtelenül az édesanyák a mozgatói.

Anyák napja

A kormányzat az elmúlt tizenkét  évben a családpolitikai rendszer egészét érintő intézkedéseket vezetett be, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a családok megerősödjenek.

Az anyává válás, a gyermeknevelés rendkívül sok felelősséggel és áldozatvállalással jár, aminek a terheit a mi társadalmunkban a nőknek nem kell egyedül hordoznia, a társadalompolitikai intézkedésekkel minden lehetséges módon segíteni kívánjuk az édesanyákat – legyen ez a rugalmas munkaidő, a családi adókedvezmény, az otthonteremtéshez nyújtott különféle támogatások, vagy a gyermeknevelést könnyítő ingyenes tankönyv és közétkeztetés, vagy a 4-nél több gyermeket nevelők SZJA mentessége.

A mai napon különösen is nagy szeretettel gondolunk az édesanyákra,

akiknek kifejezzük hálánkat és odaadásunkat.

Dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője

 

(Kép: 123RF)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!