Makláry Ákos Keszthelyen: Fontos, hogy mindez ne egy távoli valóság legyen

A kereszténység magyarországi és európai helyzetét vették górcső alá a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) telt házas keszthelyi fórumán.

A Balaton Színházban Makláry Ákos, a szervezet elnöke, Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője és Horváth Szilárd, az MTVA – a pápalátogatás közvetítésében is fontos szerepet játszó – vezető munkatársa mondta el gondolatait.

Elöljáróban Tál Zoltán, a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa felidézte: a KÉSZ fórumsorozata 2022 novemberében indult, s eddig már hét nagysikerű estet tartottak szerte az országban. Téma volt az oktatás, az egészségügy, az Európai Unió, a keresztény értékrend, a hazaszeretet, illetve az egyház és az állam ideális kapcsolata is.

Makláry Ákos lapunknak azt mondta, megpróbálnak közel menni az emberekhez, hogy mindannyiunkat érintő és érdeklő témákról beszélgessenek. Szerinte ez azért fontos, mert a médiából gyakran „áttételesen, nem teljesen tisztán, nem rendesen kibontva kapjuk az információkat”, számukra pedig kiemelt jelentőségű, hogy a közéleti kérdéseket keresztény szemmel nézzék, s így gondolkodjanak, akár vitatkozzanak ezekről.

Azt szeretnénk, hogy az Európai Uniót is életre hívó kereszténydemokrata világnézet ne egy távoli, messze lévő valóság legyen, hanem mindenki, aki ez iránt érdeklődést mutat, értse meg: a kereszténydemokrata társadalomrendező elv a mai nehéz időkben is kiutat jelent

 

– szögezte le a KÉSZ első embere.

Ákos atya kiemelte, most a legnagyobb nehézséget az ukrán-orosz háború okozza, amely megosztottságot is okoz az EU-ban. „Ennek kapcsán nem tagadhatjuk, hogy az unióban világnézeti feszültség uralkodik, ami a politikán keresztül lecsorog a mi életünkbe is”.

Éppen ezért fontos, tette hozzá, hogy megmutassák, mire vezethető vissza a kontinenst behálózó nézeteltérés, s ebben hol a helye a kereszténydemokrata gondolatnak.

– Ebben a nehéz időszakban fontos, hogy tisztában legyünk azokkal az értékekkel, amelyekben Magyarország megfogant s elindult az Európai Unió gondolata is – hangsúlyozta Makláry Ákos. – Nekünk az a dolgunk, hogy maradjunk hűségesek ezekhez az elvekhez, az evangélium tanításához, és ne divatos hívószavaknak vagy álértékeknek legyünk a felkent apostolai.

A KÉSZ-elnök hozzátette, fórumaik nyitottak, mindazokhoz szólnak, akiket érdekel: hogyan, miként gondolkodik fontos kérdésekről egy keresztény világnézetű ember.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!