Megmaradnak-e az elmúlt 16 év családpolitikai eredményei, illetve szélesednek-e, a jelenlegi kormánypárt ígéreteinek megfelelően? – vetette fel napirend előtti felszólalásában hétfőn Máthé Zsuzsa, aki szerint ezeket a lépéseket „nemzeti minimumként” kellene rögzíteni.
Április 13. óta egy sajátos eltörléskultúra honosodott meg Magyarországon; a kormány előszeretettel becsmérel és bont le mindent, ami a megelőző négy kormányzati ciklushoz kapcsolódik – mondta a KDNP országgyűlési képviselője. Kijelentette,
ez az eltörléspolitika nem viszi előre közös dolgainkat, és nem is ezt várják a Tisza szavazói, akik közül sokan nemrég még bizalmukkal tisztelték meg az előző kormányt, jórészt a családokat segítő intézkedések miatt.
Akinek van személyes összehasonlítási alapja, tudja, mennyivel nehezebb volt családot alapítani és saját otthont teremteni mondjuk 2004-ben, és mit jelentett ez tíz vagy húsz évvel később. Óriási a különbség, ezért születhetett kétszázezerrel több gyermek az elmúlt időszakban – emelte ki Máthé Zsuzsa, leszögezve,
a gyermekvállalás segítése, a gyermeknevelés terheinek a csökkentése és a saját otthon alapításának támogatása a nemzeti keresztény kormányzat világképéből fakadt.
Megjegyezte, az iskolakezdési támogatás jogosulti körének szűkre szabottsága kiindulási alapul szolgálhat a jövőre nézve. Eközben sokan türelmetlenül várják a családi pótlék megígért duplázását és sokan csalódottak, hogy megszűnt a vidéki otthonfelújítási program és aggódnak amiatt, hogy a jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-án kivezetésre kerül – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.
Ezért kell szerinte egyfajta nemzeti minimumként rögzíteni a korábbi családpolitikai eredményeket. Máthé Zsuzsa ezek közül megemlítette a családi adókedvezményt, a 25 év alattiak szja-mentességét, az első házasok adókedvezményét, a négy és többgyermekes, majd a háromgyermekes édesanyák, a 30 év alatti anyukák és a 40 év alatti kétgyermekes anyák élethosszig tartó SZJA-mentességét. Megjegyezte, a jövő évtől nagyon várják ugyanezt a 40 és 49 év közötti kétgyermekes édesanyák is.
A felsorolást a képviselő a babaváró hitellel, a gyed extrával, a nagyszülői és a diplomás gyeddel folytatta, majd kitért a rezsicsökkentésre, a csok-ra, az Otthon Start programra, továbbá beszélt többek közt az apasági szabadságról, az iskolai tankönyvek ingyenességéről, az országbérletről és a diákhitelről is.
