Megdöbbentő és felháborító a beregszászi református templomot ért támadás

Megdöbbentő és felháborító a beregszászi református templomot csütörtök hajnalban ért támadás, amelynek során ismeretlen tettesek megrongálták a városközpontot ékesítő épület falát, „festékkel meggyalázva egy szent helyet” és a helyi magyar közösségi élet fontos központját – hangsúlyozta a Miniszterelnökség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke

A közleményben, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a tárca nemzetpolitikáért felelős államtitkára jegyez, aggasztónak nevezték, hogy a kárpátaljai magyarságnak az utóbbi hónapokban atrocitások sorozatát kell elszenvednie, a legsúlyosabb ezek közül a KMKSZ-székház felrobbantása volt. 

Úgy fogalmaztak: a csütörtök éjjeli támadás a helyi magyar egyházi élet fontos helyszínét érte, megsértve azt a vallási toleranciát, amely a Kárpátalján élőket mindig is jellemezte. A támadással az elkövetők nemcsak „a helyi magyar és református közösséget gyalázták meg”, hanem egyúttal azt a több mint két éve tartó, nagyszabású felújítási munkát is semmibe vették, amely jelenleg tart a templomban azért, hogy az a jövőben is az egyházi és közösségi élet méltó központja és a város ékessége legyen – tették hozzá.

Közölték: a magyar kormány szolidáris a kárpátaljai magyar közösséggel és elvárja az ukrán hatóságoktól, hogy minél előbb derítsék fel a támadás hátterét, találják meg az elkövetőket, és tegyenek meg mindent a hasonló esetek megelőzéséért és a kárpátaljai magyar közösség biztonságának garantálásáért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!