Május 31-ig lehet pályázni az Érték és Minőség Nagydíjra

Meghirdették a 2021. évi Érték és Minőség Nagydíj pályázatot, a gazdaság szinte teljes palettáját lefedő 41 főcsoport több mint 100 témakörében május 31-ig lehet beadni a jelentkezéseket a Kárpát-régió egész területéről – jelentette be zártkörű tájékoztatón Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat alapítója szerdán, Budapesten.

Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, a rendezvény fővédnöke a pályázat meghirdetésekor elmondta, az Érték és Minőség Nagydíj arra ösztönzi a tudatosságra törekvő gyártókat, szolgáltatókat, hogy minőséget, termékbiztonságot képviselő produktumot állítsanak elő.

Hozzátette, a tudatos vásárlók is egyre inkább az objektív feltételeken alapuló minősített termékeket keresik, így az Érték és Minőség Nagydíj pályázati rendszerben tanúsított termékek, szolgáltatások gazdasági előnyt jelentenek a gyártóknak, fejlesztőknek, és segítik az exportpiaci megjelenést.

Latorcai János kitért arra, hogy a koronavírus-járvány átalakította a vállalati szférát is, érzékenyen érintette a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, azt a szegmenst, amelyben meghatározó többségben vannak a hazai tulajdonú vállalkozások, és amelyből az Érték és Minőség Nagydíj pályázat győzteseinek többsége hagyományosan kikerült.

Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat fővédnöke (jobbra) az idei pályázat meghirdetése alkalmából tartott tájékoztatón a parlamentben 2021. március 17-én. Meghirdették a 2021. évi Érték és Minőség Nagydíj pályázatot, a gazdaság szinte teljes palettáját lefedő 41 főcsoport több mint 100 témakörében május 31-ig lehet beadni a jelentkezéseket a Kárpát-régió egész területéről (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj pályázat alapítója kiemelte, a pályázat lehetőséget ad a vállalkozásoknak arra, hogy produktumukat hazai és nemzetközi szinten is elismerjék. A minőség is nagyon fontos szempont a gazdaság újraindítása során, amit ez a nagy múltú minősítési rendszer támogat.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2021-ben negyedik alkalommal írta ki és valósítja meg a DIAMOND Szervezőiroda Bt., az ExVA Vizsgáló és Tanúsító Kft., a Hajnal Húskombinát Kft., a LEGRAND Magyarország Villamos Rendszerek Zrt. és a SZÁM-PONT Számítástechnikai és Oktató Központ Kft., mint a pályázati rendszer kiírói tanácsa.

A pályázat kiemelt támogatója a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága, szakmai támogatója az Agrárminisztérium, külhoni támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatra jelentkezhet 2021. május 31-ig minden természetes és jogi személy, jogi személyiség, egyéni vállalkozó vagy alkotóközösség. A meghirdetett 41 pályázati főcsoport többek között érinti a vendéglátást, az építő-, a bútor-, és élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, az infrastrukturális beruházásokat, az életminőség javítására szolgáló termékeket és szolgáltatásokat, a csomagolástechnikát, az informatikai programokat, rendszereket, szabadidős és kulturális tevékenységeket, rendezvényeket, az oktatást, az orvostechnikai és kozmetikai szegmenst, a lakberendezést vagy akár a webshop szolgáltatásokat.

Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit szeptember elején a gazdaság ünnepén, a Parlament Felsőházi Termében adják át, amennyiben a járványügyi helyzet azt engedi – tájékoztatott Kiss Károlyné Ildikó.