Megrendezték a Dialógus Alapítvány első, Adventi Dialógus című rendezvényét

Megrendezték a Dialógus Alapítvány első, Adventi Dialógus című rendezvényét - írta közösségi oldalára Gaal Gergely, a KDNP országos választmányi titkára.

Mint írja, a Dialógus Alapítvány életre hívásakor nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy erősítsék a magyar társadalomban a nyitottságot egymás megértésére, a készséget a párbeszédre, a dialógusra és mindezt elősegítsék azzal is, hogy alkalmakat, lehetőségeket teremtenek ennek megvalósítására.

Mm

Hozzátette, első, Adventi Dialógus című rendezvényükön mély és tartalmas beszélgetést hallgathattak meg Mohos Gábor esztergomi-budapesti segédpüspök, Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke, Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és Horváth-Hegyi Olivér evangélikus parókus lelkész részvételével.

Nm

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!