Megújult a józsefvárosi Szent József-plébániatemplom

A külső felújítást követően megújult a józsefvárosi Szent József-plébániatemplom belső tere is. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentmisét mutatott be vasárnap

A szentmisét követő beszédében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa kiemelte, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sok közösségi háza, iskolája és temploma újult meg az egy éve Magyarországon megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére. Ennek eredményeként újulhatott meg a Budapest VIII. kerületben lévő plébániatemplom.

Szinte egyedülálló, ami évtizedek óta történik ezen a plébánián

 

– hangsúlyozta Soltész Miklós, példaként említve, hogy a plébániatemplomhoz szorosan kötődnek a hajléktalanokat gondozó Teréz anya nővérei, 1989-ben pedig itt alakult újra a kommunisták által betiltott Szociális Testvérek Társasága, amely az idősellátásban, az elesettek, rászorulók támogatásában játszik szerepet. Emellett a plébánián találtak otthonra a Karitász és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének csoportjai is. A Regnum Marianum és a cserkészet sok fiatalt vonz a plébániára. A templomban tarthatnak szentmisét anyanyelvükön a katolikus szlovákok is – mondta az államtitkár.

Emellett kiemelte, hogy a plébánia kulturális központ is. Kitért arra, hogy a templom belső rekonstrukciójánál megújult a „téli kápolna”, felújították a hittantermeket, és kiállítóteret is kialakítottak a templomban. Soltész Miklós megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a templom megújulásához.

A liturgián részt vett Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője és Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője.     

A plébániatemplom 2019 tavaszán kezdődő rekonstrukciója két ütemben tartott, az első szakaszban a templom külső felújítása történt meg, ennek során egyebek mellett kicserélték a tetőt, restaurálták a homlokzaton található szobrokat, domborműveket és más díszítőelemeket, felújították a nyílászárókat és a templom lábazatát, restaurálták a templom óráit.

A belső rekonstrukció során újjáépítették a szentélyt, új világítást, korszerű hangosítórendszert kapott a templom, emellett a fűthető télikápolna is megújult, valamint hittantermeket és kiállítóteret is kialakítottak. A külső és belső munkálatok a kivitelező információi szerint 1,8 milliárd forintból valósultak meg, ebből 1,2 milliárd volt az állami támogatás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!