Megújult a pátyi református templom

Hálaadó istentisztelet keretében adták át vasárnap a felújított pátyi református templomot.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az átadáson kiemelte: a református közösség az elmúlt hetekben több örömteli esemény részese is lehetett, így óvodaátadásnak és óvodaépítés indításának.

Soltész Miklós PátyonSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Nyilas Zoltán esperes (jobbra) kezet fog a megújult a pátyi református templom átadása alkalmából tartott hálaadó istentisztelet előtt 2021. október 10-én (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A KDNP alelnöke úgy fogalmazott, nagy szükség van az ilyen építkezésekre, nemcsak egy-egy közösségnek fontosak, hanem az egész nemzetnek és az egész kereszténységnek.

Soltész Miklós beszélt arról is, hogy a keresztény egyházak „visszavonulása, meghátrálása” világszerte, így Európában is térvesztést és a templomok kiürülését jelenti, ezért „az a nagy kérdés, hogy leszünk-e annyian keresztény felekezetben élő hívő emberek, akik az értéket megőrizzük és továbbadjuk”, mert a templomok még sokáig fognak állni, de megtölteni hittel az egyes ember felelőssége.

Pátyi református templom

Hozzátette: amikor a kormány támogatja a keresztény felekezeteket, fontos az épületek – templomaik, iskoláik, óvodáik, szociális intézményeik – megújítása, megszépítése, de ha „lelkileg a közösség nem tölti meg” ezeket, akkor „Nyugat-Európa teljesen lecsúszó egyházai közé jutunk”.

Az 1783-ban épült pátyi református templom több lépcsőben újult meg az elmúlt években, a 120 millió forintos felújítást a kormány 73,5 millió forinttal, az önkormányzat 16 millió forinttal támogatta, a gyülekezet 30 millió forint saját forrással járult hozzá. A felújítás részeként egyebek mellett kicserélték a padlót, fűtést építettek ki, és elvégezték a teljes külső homlokzat-felújítást is.

Pátyi református templom

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!