Megvédjük a családok otthonát és a nemzet otthonát, Magyarországot

„Az Alaptörvény módosításában két otthon védelméről van szó, a családi otthon és a nemzeti otthon védelméről. Aki tudja, mi a család, aki tudja, mi a nemzet, egyetért ezzel” – fogalmazott hétfői napirend előtti felszólalásában Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a parlamentben.

 

Harrach PéterHarrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, parlamenti frakcióvezető (KDNP Fotó: Váli Miklós)

„Az otthon több mint lakóhely: ott él a család, ott nőnek fel a gyermekek, ott tanulják meg az egymás iránti felelősséget, ott fogadhatjuk a barátainkat, jó oda hazatérni, az otthon biztonságot nyújt. Ezt a biztonságot kötelező az embernek védeni” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

„A másik közösség a nemzet is rendelkezik otthonnal. Ez az ország, amiért megküzdöttek, akik előttünk éltek, amiért mi is megdolgoztunk, aminek megvan a rendje, az ünnepei, a szokásai, amiben biztonságosan élhetünk. Ezt a biztonságot meg kell védeni. Aki bekopog hozzánk, mert súlyos veszélyben van, azt megvédjük, de akik tömegesen, a jobb élet reményében be akarnak hatolni, azt nem engedjük. Ők veszélyeztetik életformánkat, szokásainkat, ünnepeinket és a biztonságunkat” – tette hozzá.

Harrach Péter szerint fontos, hogy beszéljünk az otthonvédelem kapcsán az emberi jogokról is. Két lényeges szabályt nem szabad elfelejtenünk: egyik a jog és felelősség egyensúlya – ez esetben a felelősség tekintetében a családokért és a nemzetért érzett felelősségről van szó. A másik szabályt a  joggyakorlás határai – ha úgy tetszik, korlátai jelentik. „A korláton túl visszájára fordul a szabadság, az emberi jog eltorzul. A konkrét törvénymódosítás példájára visszatérve: gyülekezési és véleménynyilvanítási szabadság létezik, ezt meg is kell védenünk, de a zaklatás joga nem létezik, ezt meg kell akadályoznunk” – mondta Harrach Péter hozzátéve, hogy az ország védelmének kérdésében felelősségünk a vendégszeretet és a veszélyeztetett élet védelme, de „az országfoglalás joga nem létezik”. Az emberi jogok helyes értelmezése a biztonságunkat is erősíti – tette hozzá a kereszténydemokrata képviselőcsoport vezetője.

Harrach Péter

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!