Mi a nők szerepe a környezetvédelemben?

Nem helyes a radikális feminista szellemi irányzatok visszaigazolását keresni az ökológiai mozgalmakban - hangsúlyozza a Mandiner.hu-n megjelent véleménycikkében Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, a KDNP Nőtagozatának elnöke. Az alábbiakban ebből idézünk.

„A Klímapolitikai Intézet nemrég megjelent kutatása szerint a klímaváltozás kérdését az emberek a koronavírus-járvány ellenére továbbra is fontosnak tartják.
A közvélemény-kutatás során a megkérdezettek 72 százaléka állította, érdeklődése a téma iránt a járványhullám ellenére sem változott, 17 százalékuk szerint még nőtt is. Ugyanakkor fontos figyelembe vennünk, hogy a klíma- és természetvédelmi törekvések sikerességében kitüntetett szerep jut a nőknek. Az évek során számos kutatás mutatott rá arra is, hogy a nők környezet iránti elkötelezettsége, a környezeti problémák iránti érzékenysége általánosságban nagyobb, mint a férfiaké és ezzel pozitív hatást is gyakorolhatnak férjükre, családjukra.

Juhász Hajnalka

A Századvég 2020-as tanulmánya, amely az emberek jövőtől való félelmét vizsgálta, ugyancsak ezt az állítást támasztotta alá. Ez alapján megállapítható, hogy 2017 és 2020 között a magyar társadalom általános félelme a jövőre vonatkozóan egységesen csökkent, azonban a klímaváltozás kapcsán más eredményeket láthatunk. Míg 2017-ben közel azonos volt azon férfiak (21,5 százalék) és nők (21,1 százalék) aránya, akik jelentősen aggódtak a klímaváltozás miatt, addig 2020-ban a nők 16,3 százaléka választotta ezt a választ, míg a férfiak csupán 9,5 százaléka.

Miért kapcsolódik szorosan a nőkhöz a környezettudatos gondolkodás? Mit oly sok mindenben a nők és férfiak kiegészítik egymást, azonban a nőkben ösztönösen nagyon erős az empátia és a gondoskodás. Ugyanez a gondoskodás nyilvánul meg és ölt testet a szeretteikért való cselekvésben, valamint a természetért való tenni vágyásban, a természet megóvása iránti vágyban. A mindennapi apró cselekedetek összeadódnak és meglepően nagy hatással tudnak lenni a világra.”

Juhász Hajnalka teljes írása itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!