A migrációról és a pápalátogatás lehetőségéről tárgyalt Semjén Zsolt a Vatikánban

A kormány álláspontja, hogy nagyon világos különbséget kell tenni a gazdasági migráció és az életükért menekülők befogadása között – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, aki hétfői vatikáni látogatásán tárgyalást folytatott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral. A miniszterelnök-helyettes a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a megbeszélésen szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről, illetve Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáról is.

Magyar mise a VatikánbanSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (balról a második) a szentszéki államtitkárnál tett látogatását megelőzően magyar misén vett részt a vatikáni Szent Péter-bazilikában

Semjén Zsolt tájékoztatása szerint több mint másfél órás tárgyalást folytatott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral, amelyen minden jelentős témát érintettek. Szó volt a megbeszélésen az egyházi ügyekről, az egyházi iskolákról, illetve arról, hogy mennyire rendezett és modellértékű az állam és egyház kapcsolata Magyarországon. 

A politikus elmondta: kiemelt hangsúllyal szerepelt a tárgyaláson a 2020-as nemzetközi eucharisztikus kongresszus, illetve annak előkészületei. 

A tárgyaláson szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről – közölte. Ezzel összefüggésben elmondta: a pápát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány egyszerre hívta meg, ezt Áder János államfő tolmácsolta is korábban. Az eucharisztikus kongresszus szép alkalom lenne a magyarországi látogatásra, ahogy Mindszenty bíboros boldoggá avatása is – mutatott rá Semjén Zsolt, aki kiemelte: a boldoggá avatás „belátható időn belül van”.

Érintettek világpolitikai kérdéseket is az Európai Unió, illetve Magyarország vonatkozásában – ismertette Semjén Zsolt, aki hozzátette: a témák között szerepelt a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete. 

A kormányfő-helyettes részletesen tájékoztatta Pietro Parolin bíborost arról, hogy mit miért tesz magyar kormány a migráció ügyében. Kiemelte, hogy a segítséget szeretnék helybe vinni, és a megoldás nem az, hogy ezek az emberek a szülőhelyüket elhagyják, hanem az a helyes megoldás, ha a szülőföldjükön segítik őket emberhez méltó életet élni. Semjén Zsolt közlése szerint a bíboros nagyra értékelte, hogy a keresztényeket segítő intézményrendszer a kormányzaton belül óriási anyagi segítséget nyújt kórházak, iskolák építéséhez. Úgy fogalmazott: nagyon világosan be tudták mutatni a magyar álláspontot.

A miniszterelnök-helyettes rámutatott: a Szentszék világméretekben gondolkodik, és a szolidaritás mint keresztény erény hangsúlyozása természetes küldetése a katolikus egyháznak. Igazából az a kérdés, mi a hatékony szolidaritás – jelezte, hozzátéve: a magyar álláspont szerint a migráció konfliktusokat, terrorizmust generál a befogadó országok esetében. 

Semjén Zsolt elárulta: Pietro Parolin bíboros fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy azokról az emberekről, akik az életükért menekülnek politikai, illetve vallási okokból, gondoskodni kell – egészen addig, amíg veszélyben vannak. Nagyon világos különbséget kell tenni ugyanakkor, a gazdasági migráció és az életükért menekülők között – jelezte a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a bíboros ezt teljes mértékben osztotta, és nagyon konstruktív volt. A Szentszék álláspontja világos, a szolidaritás hangsúlyozása mellett elismerik az identitáshoz való jogot, az országok biztonsághoz való jogát, s azt, hogy csak olyan mértékben lehetséges a befogadás, amilyen mértékben az integráció valóban megoldott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!