Mihálffy Béla: Csak a béke elfogadható

Mihálffy Béla, a KDNP országgyűlési képviselője arról beszélt kedden napirend előtt a parlamentben, hogy lassan 28 hónapja zajlik a szomszédunkban a háború. Kiemelte: a háború végkimenetele egyelőre teljesen kilátástalan, győztessel nem lehet számolni.

Mihálffy

Hozzátette: az európai döntéshozók tetteit és nyilatkozatait a saját elvakult nézeteik határozzák meg, ez egyenes út az eszkaláció és az újabb világháború felé.

Rámutatott:

vannak, akik a szörnyű előzményekből sem tanultak, de mi, magyarok soha nem felejtjük el milyen pusztító következményekkel jár a háború. Számunkra csak a béke elfogadható megoldás, nem kérünk a háborúból, amelyet ránk erőltetnének, az európai sorozásból, annak eszement gondolatából sem”

– rögzítette.

Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára közölte: a választáson való részvétellel dobogós helyre került Magyarország. Köszönetet mondott annak a 2 millió 15 ezer választónak, aki a békepárti jelöltekre adta a voksát. A választás nemcsak a demokrácia ünnepe volt, hanem a béke melletti kiállásé is - hangsúlyozta.

Ez sosem volt annyira fontos, mint most, sosem voltunk annyira közel a harmadik világháború kirobbanásához, mint most. Fontos, hogy a kormány béke melletti kiállása megerősítést nyert a választópolgárok részéről”

– tette hozzá.

Kitért arra, hogy a 14. szankciós csomag elfogadására készül Brüsszel, holott az eddigiek sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, Oroszország gazdasága nő – jegyezte meg.

Jelezte, Magyarország továbbra is a béke pártján áll, részt kíván venni a svájci békekonferencián és kész helyet biztosítani a háborús felek béketárgyalásainak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!