Mindenki varázsolhasson karácsonyt maga köré – minden nap!

Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese, református lelkész adventi gondolatai az alábbiakban olvashatók.

Szászfalvi László

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen – idézte adventi üzenetében János evangéliumát Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese.

„Hogyha egy lakatlan szigetre kellene mennünk, és semmit sem vihetnénk magunkkal: tárgyakat, eszközöket, még könyveket sem, csak ezt az egy mondatot, ezt az egy igét, ami a Biblia középpontja, akkor is mindent magunkkal vinnénk. Mert ebben benne van minden: Isten, világ, ember. A legnagyobb keresztény ünnepre, a karácsonyra készülünk: Jézus Krisztus születésnapjára.

A karácsony nélkül nem lett volna nagypéntek, húsvét és pünkösd sem.

A karácsony a legnagyobb ünnepünk, amelyben összeért, találkozott a menny és a föld, Isten és az ember. Ezért olyan varázslatos, titokzatos és csodálatos. Ezért a legszentebb és a legfelemelőbb ünnepünk. A szeretet ünnepe, de az Isten szeretetének ünnepe. Ez a szeretet, az Isten szeretete a legnagyobb erő a világmindenségben. Erő, erőforrás, amelyből szüntelenül táplálkozhatunk. Karácsony az Isten szeretetének az ajándéka: a világ megváltójának születése! És az Isten szeretete olyan erőforrás, amely a mi emberi szeretetünk alapja is. Az ünnepeink és a hétköznapjaink, a munkánk és a családunk. a közösségi életünk és a kultúránk, a hagyományaink és a nemzeti identitásunk baráti körben és az egész embervilág közösségében erre az istenszeretetre épül. Egy világhírű író így fogalmazott:

akinek karácsony van a szívében, az karácsony varázsol maga köré.

Kívánom, hogy ez az igaz karácsony töltse be mindenki szívét, hogy mindenki karácsonyt varázsolhasson maga köré. Ne csak így karácsony közelében, hanem minden nap!” – fogalmazott a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, református lelkész.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!