A motorosok biztonsága érdekében megújították a képzési és vizsgakövetelményeket

Idén márciustól a motorosok biztonságosabb közlekedése érdekében megújították a képzési és vizsgakövetelményeket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Schanda Tamás hozzátette, a változtatásra azért is szükség volt, mert bár tavaly kevesebb halálos közúti baleset történt Magyarországon, mint az elmúlt 70 évben bármikor, mégis 34 motorkerékpáros vesztette életét a hazai utakon.

Közölte, a képzési és vizsgakövetelmények megújításának célja, hogy az évente levizsgázó 15-20 ezer motoros naprakész, a gyakorlatban jól hasznosítható tudással felvértezve jobban tudjon magára és másokra is vigyázni a forgalomban.

Schanda TamásSchanda Tamás miniszterhelyettes, a KDNP alelnöke (Fotó: MTI-archív)

Ezért a vizsgafeladatok között nagyobb szerepet kapnak a balesetek jelentős részét okozó összetettebb manőverek, valamint a képzésben nagy hangsúlyt helyeznek a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztására, használatára is - tette hozzá.

Schanda Tamás a Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy a Formula-1 és más nemzetközi versenysorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt rendezik meg, a mindenkori járványügyi előírások betartásával.

„Így a Hungaroringen szoríthatnak kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező hazai szurkolók” – fogalmazott az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!