Nacsa Lőrinc: Az erős intézményrendszer erős közösséget jelent

A felvidéki magyarságnak erős intézményrendszere van, az erős intézményrendszer pedig erős közösséget is jelent – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a felvidéki Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott a Selye János Egyetemen a felvidéki magyarság helyzetének aktuális kérdéseiről tartott konferencián szerdán.

Nacsa

Hozzátette: „a felvidéki magyarság intézményrendszere az elmúlt 14 évben jelentősen megerősödött.”

A közösség erejét az intézményhálózat mutatja, ezért ezt az intézményhálózatot kell továbbfejleszteni és erősíteni” 

– jelentette ki Nacsa Lőrinc. Hozzátette: „az intézményrendszert alkotó intézményeknek együtt kell dolgozniuk, mert ha együtt tudnak dolgozni, azzal a felvidéki magyarság közösségi és politikai céljait tudják segíteni.”

Az államtitkár rámutatott: „a felvidéki magyarság intézményhálózatán belül, a magyar nemzeti megmaradás tekintetében kiemelkedően fontos szerepük van az oktatási intézményeknek, mivel a magyar nyelvű oktatás olyan érték, amelyet körömszakadtáig védeni és védelmezni kell.”

 

Mint mondta, a Kárpát-medencében 230 ezer gyermek kap oktatási-nevelési támogatást Magyarországról, és támogatást kap kutatási programjaira és működésére a Selye János Egyetem is.

Az egyetemet a magyar és a szlovák állam is támogatja, hiszen mindkét állam értéket lát abban, hogy ott magyar fiatalok tanulhassanak, és később a két nemzet szolgálatában dolgozhassanak”

– fűzte hozzá.

A konferencia központi témája – a helyi magyarság helyzetének felmérését célzó kutatás – kapcsán Nacsa Lőrinc azt mondta: „egy ilyen kutatás nem lehet öncélú, annak csak akkor van értelme, ha abból feladatok, akciótervek fogalmazódnak meg, és ezekből cselekvés is fakad, annak érdekében, hogy sikerüljön előbbre lépni.”

Hiszen nemcsak az a célunk, hogy a felvidéki magyarság megmaradjon, hanem az is, hogy gyarapodjon” 

– húzta alá Nacsa Lőrinc a fennállásának idén huszadik évét ünneplő oktatási intézményben mondott beszédében.

A rendezvényen köszöntőt mondott Gubík László, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke is, aki arról beszélt, hogy egy számbeli kisebbségbe sodródott nemzeti közösség politikai pártjának az érdekképviselet ellátásán és a közösségépítésen túl a szakmai politizálásban is élen kell járnia. A jövő évre tekintve azt mondta:

azt kívánja, hogy 2025 legyen a közösségi kohézió, a szakmai síkra helyezett párbeszéd és ezek által a Felvidék talpra állításának éve.”

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!