Nacsa Lőrinc: A baloldal és Brüsszel egyre felelőtlenebb nyilatkozatokat tesz

A kormánypártok szerint a magyar baloldal és most már Brüsszel is napról napra felelőtlenebb nyilatkozatokat és javaslatokat tesz az ukrajnai háborús helyzettel kapcsolatban.

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában arra hivatkozott: a baloldal nyilatkozataiból kiderül, hogy katonát és fegyvert küldenének Ukrajnába, belesodornák Magyarországot a háborúba.

A videón táblákon mutatták fel ellenzéki politikusok e témában tett nyilatkozatait, amelyeket Nacsa Lőrinc úgy értékelt: ilyen mondatokból háború idején egy is sok. Mégis – folytatta – a baloldal és „most már vele egybehangzóan Brüsszel is”, napról napra felelőtlenebbnél felelőtlenebb nyilatkozatokat, javaslatokat tesz.

Azt mondta, a baloldalra nem lehet számítani, ha Magyarország biztonsága a tét.

A baloldal nem békét, hanem háborút hozna

 

– jelentette ki.

A kormánypárti politikus ezért arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, hogy „fogja vissza az embereit, ne engedje, hogy élezzék az így is nehéz helyzetet”.

A kormányoldalnak Magyarország biztonsága az első, ezért nem fogjuk engedni, hogy bárki belesodorjon bennünket ebbe a háborúba - szögezte le Nacsa Lőrinc.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!