Nacsa Lőrinc: A baloldal nemet mondott az adócsökkentésre

A Fidesz-KDNP szerint a baloldal most sem volt képes a magyar emberek és vállalkozások javára dönteni, így nem támogatta a jövő évi költségvetést sem, amivel nemet mondott az adócsökkentésre – közölte Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden Budapesten.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

A kormánypárti politikus a sajtótájékoztatón a gazdaságvédelem költségvetésének nevezte a 2021-es büdzsét, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett biztosítja a munkahelyek megőrzését, újak teremtését és a családok támogatását.

Kiemelte, a költségvetés emellett az elmúlt évek adócsökkentő politikájának folytatását jelenti, amivel több pénz marad a magyar családoknál, a magyar munkavállalóknál és a magyar vállalkozásoknál is.

A jövő évi büdzsé garantálja a már bevezetett járulékkedvezmények, így többek között a családi adókedvezmény fenntartását, de emellett új adócsökkentéseket is tartalmaz – mondta.

Nacsa Lőrinc példaként említette, hogy január elsejétől a kisvállalati adó mértéke tovább csökken, már csak 11 százalékot kell fizetni a kisvállalkozóknak az eddigi 12 százalék helyett, így mintegy 51 ezer vállalkozásnál hagy a kormány körülbelül tízmilliárd forintot.

Fontosnak nevezte, hogy már most júliustól életbe lépett a minden dolgozó nyugdíjast megillető járulékmentesség, még kedvezőbbé vált a gyermekek után járó családi kedvezmény, és újabb két százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó. A szocho csökkentése körülbelül 160 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál, mintegy négymillió embert és 300 ezer vállalkozást érint a könnyítés – sorolta.

A magyar gazdaság helyreállítása a cél

A kormánypárti politikus az adócsökkentések mellett emlékeztetett, gazdaságvédelmi operatív törzs alakult a gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatása érdekében.

A Fidesz-KDNP kormány tehát a bajban sem hagyja magára a magyar embereket és a vállalkozásokat, az átmeneti intézkedések mellett pedig hosszú távon is fennmaradó adócsökkentésekről is döntött – mondta.

Nacsa Lőrinc közölte,

a 2021-es költségvetés és adócsökkentő politika hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság mihamarabb helyre tudjon állni a koronavírus-járvány okozta károkból.

A KDNP képviselője kitért arra is, a baloldal mindennek ellenére nem szavazta meg az adócsökkentéseket.

„Gyurcsányék és az általuk vezetett szocialisták, a Karácsony-pártiak és a jobbikosok” eddig sem szavaztak meg egyetlen adócsökkentést, sem a járvány miatt indított gazdaságvédelmi akció keretében, sem korábban.

Úgy fogalmazott, a baloldal ugyanott folytatja, ahol kormányzása alatt abbahagyta. „Emlékezhetünk, hogy a baloldal kormányzása alatt az volt a válaszuk az akkori válságra, hogy megsarcolták a magyar embereket, a magyar családokat és további terheket raktak a vállalkozásokra” – mondta.

Minden, a bűncselekményektől való elriasztást szolgáló szigorítást támogatnak

Nacsa Lőrinc kérdésre meglepően enyhének és felháborítónak nevezte a gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügyében hozott bírósági döntést. Aláhúzta, ahogy eddig, úgy a jövőben is minden, a bűncselekményektől való elriasztást szolgáló szigorítást támogatnak.

További kérdésekre szintén felháborítónak nevezte a XI. kerület DK-s polgármesterének Adolf Hitlerrel kapcsolatos kijelentését, aminek következményeiről szerinte a párt elnökének, Gyurcsány Ferencnek kell döntenie. Ez egy következmények nélküli párt – mondta Nacsa Lőrinc, majd hozzátette, amennyiben a Fidesz-KDNP politikusa tett volna hasonló kijelentést, akkor nemzetközi támadássorozat indult volna, most azonban a teljes baloldal mélyen hallgat.

Megerősítette, teszetoszaságot, szerencsétlenkedést látnak a Lánchíd felújítása körül, ezért, amennyiben a munkálatok nem kezdődnek meg rövid időn belül, akkor arra kérik a kormányt, vizsgálja meg a felújítás átvételének lehetőségét.

Jakab Péter pártjából már kilépett a Jobbik”

– válaszolta Nacsa Lőrinc arra a kérdésre, hogy a 2022-es parlamenti választáson tényező lesz-e a Jobbik.

Az európai ügyészség felállításával kapcsolatban elmondta, egyetértenek a tervezett szervezet alapvető céljaival, ugyanakkor annak létrehozását azért nem támogatják, mert Brüsszel így az alapszerződés módosítása nélkül venne el további hatásköröket a tagállamoktól, súlyosan sértve azok nemzeti szuverenitását.

Magyarországon van az Európai Unió legszigorúbb közbeszerzési törvénye, a jelenleg meglévő európai együttműködések pedig alkalmasak a nemzetközi bűncselekmények felderítésére – mondta, majd hozzátette, az európai ügyészséghez Dánia, Svédország, Írország és Lengyelország sem csatlakozott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!