A KDNP óvatos bizakodással áll az Európai Néppárt új vezetéséhez

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt reméli, hogy amennyiben az Európai Néppártnak (EPP) új vezetése lesz, akkor többet fog foglalkozni a európai sorskérdésekkel és kevesebbet a belső vitákkal, ezért óvatos bizakodással állnak az új vezetéshez - mondta Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő szerdán Zágrábban az EPP tisztújító kongresszusának első napján.

A KDNP frakciószóvivője az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte: „a kongresszus politikailag nem lesz izgalmas esemény".

Mint mondta, technikai szavazás fog történi, ugyanis egy jelöltje van az elnöki tisztségnek. A párt elnöki posztjára Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök, az Európai Tanács leköszönő elnöke az egyetlen jelölt. Tusk Joseph Daul francia politikus helyét veheti át, aki 2013 óta tölti be az EPP elnöki tisztségét.
    
Hozzátette: a Fidesz ügye nincs napirenden és a témák között sem szerepel. Miután a Fidesz néppárti tagságát 2019. március 20-án a Fidesz és a néppárti elnökség közös javaslatára felfüggesztették, a magyar párt nem vesz részt a kongresszuson.

A zágrábi kongresszuson ugyanakkor részt vesz a KDNP hatfős delegációja, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke vezetésével.
    
Az EPP szerdán és csütörtökön tartja soron következő kongresszusát Zágrábban, ahol új elnököt és tíz alelnököt választanak. A tíz alelnöki posztra 12 jelölés érkezett.
    
A kongresszusra több mint 40 országból 2000 résztvevőt várnak. Az eseményre több miniszterelnök és államfő is érkezik, többek között Angela Merkel német kancellár, valamint az EPP vezető tisztségviselői, továbbá Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság leköszönő elnöke és Ursula von der Layen, a bizottság következő elnöke.
    
Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!