Nacsa Lőrinc: Keresztény örökségünk és hitünk megőrzése nélkül nehezebb helyzetben lennénk

Keresztény örökségünk és hitünk megőrzése és megélése nélkül az ország és a nemzet is rosszabb helyzetbe kerülne – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa hétfőn Pécsen.

Nacsa

 

Nacsa Lőrinc a pécsi és mecseki „Pálos tematikus utak" átadóünnepségén felhívta a figyelmet arra, hogy kormány azért támogatja a vallás- és zarándokturizmust, illetve a hétfőn átadottakhaz hasonló utak létrejöttét, mert nemzeti kérdésként kezeli a keresztény hit megélését.

Kiemelte: a vallás- és zarándokturizmus képes megszólítani az embereket, az olyan útvonalak, mint a Pálos tematikus utak pedig biztonságérzetet, útmutatást is nyújtanak azoknak, akik irányt keresve részt vesznek egy-egy sétán.

Mint mondta,

a Pécsen és a Mecsekben elkészült két útvonal alkalmas arra, hogy az ember elcsendesedjen, megszentelje azokat a helyszíneket, amelyek mellett nap mint nap elmegy, továbbá szorosabbá fűzze emberi kapcsolatait."

Az utakon lévő táblák és üzenetek jóval többet jelentenek, mint egyszerű turistajelzések, hiszen keresztény lelki tartalmakat kínálnak, ezért fontos, hogy ott legyenek az emberek szeme előtt – vélekedett.

Nacsa Lőrinc reményét fejezte ki, hogy az utakat meglátogatók a mindennapjaikra hatást gyakorló inspirációkat szerezhetnek, és látogatásaikkal akár az egész nemzet ügyét szolgálhatják, hiszen

ha az egyes ember lelkében rend van, a környezetében, a családjában, házasságában rend van, akkor az az egész nemzetet erősíti" 

– hangoztatta.

Péterffy Attila (MSZP-DK-Momentum-Jobbik-Pécs Jövőjéért Egyesület-Forum Sopianae), Pécs polgármestere arról szólt, hogy a rend és a város kapcsolata 800 éves múltra tekint vissza, az egyházi szervezet pedig ez idő alatt folyamatosan szellemi és kulturális értékekkel gyarapította a mecsekaljai várost.

A résztvevőket a „város zajából kivezető" tematikus utak kapcsán kiemelte: azok átadásával Pécs egy újabb turisztikai attrakcióval bővült.

Puskás Antal pálos tartományfőnök arról beszélt, hogy az utak létrejötte egységet teremtett a létrehozásában részt vevők között, egyszerre segítik a rend történelmére való visszatekintést és biztosítják a lelkiségben való elmélyedést, akár az egyes lelkek, közösségek megújulását.

A kormányzati támogatással megvalósuló, Pálos tematikus utak néven ismert program részeként korábban már kialakítottak gyalogos túraútvonalakat Budapesten és a Pilisben.

A Pécsen és a Mecsekben bejárható szakaszok a vármegyeszékhelyen a belvárosi Lyceum templom és a Mecsekoldalban álló Pálos templom között, míg a Mecsekben az Éger-völgy és a Jakab-hegy között haladnak.

A baranyai utakat bejáró érdeklődők annak állomásain vezetőfüzet vagy mobiltelefon segítségével lelki tartalmakat érhetnek el - olvasható a Magyar Pálos Rend internetes oldalán olvasható tájékoztatóban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!