Nacsa Lőrinc: Kiemelt helyen a családok védelme és támogatása

Soha nem fordított még kormány ekkora összeget családtámogatásokra, mint amennyi a 2022-es büdzsé tervezetében szerepel, miközben a baloldal mindig csak elvett a családoktól – mondta a KDNP frakciószóvivője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Nacsa Lőrinc hangsúlyozta: az Országgyűlés előtt fekvő jövő évi költségvetés tervezetében is kiemelt helyet kap a családok támogatása és védelme. Jövőre az ideinél is 483 milliárddal több jut a családoknak, ami azt jelenti, hogy összesen 2778 milliárd forint áll majd rendelkezésre a családok védelme érdekében.

Ez csaknem háromszor akkora összeg, mint az utolsó, 2010-es baloldali költségvetésben volt. Ezzel szemben, amikor a baloldal hatalmon volt, mindig csak elvettek a családoktól – mondta.

Nacsa LőrincEmlékeztetett, a baloldal megszüntette az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat, a családi adókedvezményt és csökkentette a gyes és a gyed időtartamát. Meg akarták adóztatni a családi pótlékot és az anyasági támogatást, „az egekbe emelték a rezsit és az adókat” – fűzte hozzá.

Gyurcsányék a nehéz időkben, a válság idején is csak elvettek a családoktól, mert családellenes politikát folytattak”

– fogalmazott a kormánypártok véleményét összegezve Nacsa Lőrinc, hozzátéve: ráadásul az elmúlt években sem voltak hajlandóak megszavazni a gyermekeseknek szóló támogatásokat. A Fidesz–KDNP azonban más utat választott, a koronavírus-járvány okozta válságból „úgy lábalhatunk ki minél gyorsabban”, ha továbbra is a családok mellett állnak és támogatják őket. Ebben segít a jövő évi költségvetés is – mondta a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!