Nacsa Lőrinc: Mire kapott Bíró László cége 50 millió forintot?

A tiszaújvárosi időközi választásról és egy nyugat-magyarországi vadászkomplexumról is tettek fel azonnali kérdést a képviselők hétfőn az Országgyűlésben.

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője
    
Nacsa Lőrinc (KDNP) arról beszélt, hogy a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választás baloldali jelöltje, Biró László antiszemita kijelentéseket tett, vállalkozásával kapcsolatban pedig az is kiderült, hogy nem fizette ki a szövetkezetéhez tartozó varroda alkalmazottait, és valószínűleg strómanok segítségével döntötte be a szövetkezetet, miközben 50 millió forintot kapott állami támogatásként.
    
Feltette a kérdést: milyen munkát végezne a Parlamentben az a képviselő, akik így, cégek bedöntésével és a munkavállalók kisemmizésével képzeli el a gazdaságot.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy reagált: Biró László csak antiszemitizmusa tekintetében beszélt nyíltan, cégügyeivel kapcsolatban azonban sok mindent állított, és az ellenkezőjét is, ami kétségbe vonja, hogy ő bárkit is tudna képviselni.
    
Aki így beszélt a 20. század egyik legnagyobb történelmi katasztrófájáról, és aki a legkiszolgáltatottabb embereket nem fizeti ki, az nem méltó arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen - mondta. Az egész baloldal elvtelenségét jelzi, hogy ilyen jelölt mellé sorakoznak fel - értékelt.
    
Nacsa Lőrinc úgy vélte: erre az elvtelenségre a választók frappáns választ adhatnak vasárnap.
    
Rétvári Bence viszonválaszában kitért arra: miközben a baloldal a munka nélküli alapjövedelem mellett érvel, jelöltjük még a munkával szerzett és állami forrással támogatott jövedelmet sem fizette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!