Nacsa Lőrinc: Nagy segítség a fiataloknak az adómentesség

Magyarországon jelenleg él félmillió olyan 25 év alatti fiatal, aki esetenként végez munkát, közülük 280 ezren többnyire rendszeresen. Én magam is dolgoztam diákmunkásként, és aztán az egyetem mellett is – mondta a Magyar Nemzetnek a nemrégiben az Országgyűlés elé került, a fiatalok adómentességéről szóló törvényjavaslatról Nacsa Lőrinc. A KDNP szóvivője reméli, hogy a munkaadókat is segíti majd az intézkedés abban, hogy felvegyék a fiatalokat, merjenek felelősséget adni nekik, feladatokat bízni rájuk.

A 25 éven aluli munkát vállaló fiatalok számára 2022. január 1-jétől bevezetendő adómentesség illeszkedik a kormány fiatalokat támogató intézkedéseinek sorozatába. Azáltal, hogy a fiataloknak jövőre nem kell fizetniük a személyi jövedelemadót, változatlan bruttó bér mellett is több pénzt vihetnek haza, amit megtakarításra, életkezdésre, otthonteremtésre vagy akár nyári fesztiválra, utazásra fordíthatnak. – Ennek az intézkedésnek tehát az a célja, hogy a fiatalok saját lábukra állva, minél nagyobb anyagi biztonságban indulhassanak neki az életnek.

Nagyon fontos, hogy az adómentesség a diákmunkára is vonatkozik

– emelte ki a Magyar Nemzetnek Nacsa Lőrinc.

A KDNP-s politikus emlékeztetett: – A mostani törvényjavaslat nem az első, a fiatalokat és a családalapítás előtt állókat segítő intézkedés, amit a Fidesz–KDNP-kormány hozott 2010 óta. Példaként említeném, hogy a fiatalok számára ingyenes az első nyelvvizsga megszerzése, és a KRESZ-tanfolyam elvégzése, valamint 2017 óta az első alkalommal kiállított jogosítvány is térítésmentes lett – sorolta az intézkedéseket. – Át szoktunk felette siklani, de tény, hogy minden más korosztálynál kedvezőbb hatású fiatalokra az internet áfájának ötszázalékosra csökkentése, mely az egész Európai Unióban a legalacsonyabb, és a gyakorlatban több mint tíz százalékkal csökkentette az itthoni internetárakat – tette hozzá.

– Konkrét példaként nézzük meg, hogy mennyivel fog jobban járni egy 25 év alatti fiatal 2022-ben, mint 2010 előtt, a Gyurcsány-kormány idején! Akkoriban a bruttó fizetésének 55,5 százalékát vihette haza egy magas adókulcsokkal operáló rendszerben. 2022-től már a bruttó fizetésük 81,5 százalékát kézhez kaphatják a fiatalok

– emelte ki Nacsa Lőrinc. – Lényeges, érezhető különbségnek tartom, hogy jövőre a fiatalok fizetésének csupán 18,5 százalékát vonják le, míg „a prímszámok nagymestere”, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a fizetéseknek majdnem a felét elvette az állam – összegezte.

– Ha ehhez hozzávesszük, hogy a bruttó fizetés mellett a vállalkozásokat, azaz a munkaadókat terhelő adó most, 2021 tavaszán 17 százalék, ugyanakkor 2008-ban ez még több mint a duplája, 34,2 százalék volt, akkor látjuk, hogy

jelentős adócsökkentéseket sikerült végrehajtani az elmúlt években.

Ennek következtében béremelésekre is jelentősen többet tudnak fordítani a cégek, mint az adóemeléshez betegesen vonzódó baloldal korában – fogalmazott a képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!