Itt vagyunk, összetartozunk, segítjük egymást, erősödünk, és közös célokat tűzünk ki – hangsúlyozta a KDNP frakcióvezető-helyettese.

Ne feledjük: együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség! – írta Nacsa Lőrinc csütörtöki posztjában, felidézve, mi történt 1920-ban, és mit veszítettünk.

Bár javában tartott még a világháború, de az Antant-szövetségesek versailles-i Legfelsőbb Tanácsa már – 1918. június 7-én – döntött Ausztria–Magyarország felosztásáról.

A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919–20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul.

A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott.

A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban; a tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg.

Délelőtt 10 órakor – az aláírás kitűzött időpontjában – Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. Az ország elveszítette fa- és ércbányáinak, sóbányáinak, valamint vasúthálózatának és ipari központjainak jelentős részét. Emellett megszűnt a közvetlen tengeri kijárat.

22,3 millió hold szántóföldből elveszett 12,7 millió hold (57 százalék), 10,3 millió hold legelőből 7,4 millió hold (72 százalék), elveszett félmillió holdnyi szőlő egyharmada. Odalett 12,6 millió hold erdő 85 százaléka, összesen 10,8 millió hold, többnyire tölgy-, bükk- és fenyőerdők.

A kenyérgabona, a takarmány- és kapásnövények termő területeinek átlag 60 százaléka veszett el. Az 1918-ban számon tartott 1,6 millió lóból 850 ezer, 7,3 millió sertésből 3,5 millió, 6,2 millió szarvasmarhából 4 millió a veszteség. A 6,5 milliós juhállomány 1,8 millióra fogyatkozott.

A középkor óta európai rangú sókitermelésünk, aminek évi mennyisége 2,5 millió mázsa volt, nullára apadt, mivel az összes sóbányánk a határon kívülre került, hasonlóképpen az évente 12,5 millió mázsa vasércet és a 105 ezer mázsa rezet termő bányáinkhoz. A 80 millió mázsás évi széntermelés egyharmada elveszett, az összesen 1,7 millió lóerő energiát termelő vízi erőműveink több mint kilencvenszázaléka került az utódállamok birtokába. Hévízforrásaink, ásványvizeink, a fürdőhelyek és magaslati gyógyhelyek hetven-kilencven százaléka elveszett.

Millió koronában számolt éves volumenben a fafeldolgozás 186 milliójából elveszett 145 millió, a papírgyártás 50 milliójából 38 millió korona termelési érték. A vas- és fém-, a textil- és ruházati ipar, az élelmiszer- és vegyianyag-gyártás értéke „csak” a felére csökkent – a Budapesten koncentrálódott gyáripar miatt –, ám az alap- és nyersanyagok jóval nagyobb hányadát kellett importálnunk, mint 1920 előtt. Statisztikai források szerint a békekötés előtti Magyarországon 4224 gyár működött, ebből a határokon túlra került 2166, itthon maradt 2075.

Magyarországot, vesztes országként jóvátétel fizetésére kötelezték, melyet 200 millió arany koronában szabtak meg.

A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910. évi népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2-3,3 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, felük összefüggő tömbben, a határok mentén.

A magyarellenes motivációk és szellem irányította térképrajzolás eredményeként olyan, tisztán magyarlakta területeink is odavesztek, mint a Csallóköz; idegen kézre kerültek a Mátyusföld, a Duna mente, Nógrád, Gömör és a Felső-Bodrogköz, délen a Drávaköz, Bácska és Észak-Bánát nagyon jelentősen magyar többségű részei – emlékeztetett Nacsa Lőrinc. Megjegyezte, néhány helyen településeket belterületen vágtak ketté az új határok, néhány helyen a településhez szorosan tartozó külterületeket vettek el, ezekből sokszor új települések jöttek létre.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés emlékezetének megőrzése és a magyar nemzet egységének kifejezése jegyében a Magyar Országgyűlés 2010-ben június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, hangsúlyozva, hogy a határokon átívelő magyar közösség az egységes magyar nemzet elválaszthatatlan része.