Napjaink kihívásaira a fiatal generáció jelentheti a megoldást

Napjaink legkomolyabb kihívásaira a fiatal generáció jelentheti a megoldást, ugyanis a fiatalok azok, akik kivezethetik Európát a demográfiai hullámvölgyből, akik révén az európai népesedési fordulat lehetővé válhat – jelentette ki Hölvényi György, a Fidesz-KDNP EP-képviselője Brüsszelben hétfőn.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt EP-képviselője

Hölvényi György az Európai Parlamentben a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével (KCSSZ) közösen szervezett Első a család? A modern ifjúság dilemmái címmel rendezett konferencián kijelentette: amikor valaki Európa jövőjéről beszél, akkor csak az lehet célravezető, ha a mai fiatalok szemüvegén keresztül szemléli az eseményeket, hiszen ők jelentik a jövőt.

Ennek első lépése a párbeszéd a fiatalok félelmeinek, elvárásainak, gondolatainak megismerése érdekében – húzta alá a képviselő.

A képviselő kijelentette, fontos, hogy az Európai Unió elsődleges feladatának tekintse a család értékét, ugyanis a család intézménye stratégiai jelentőséggel bír. Az erős családnak kulcsfontosságú szerepe van Európa fejlődésének és vezető szerepének megvédésében és fenntartásában. Magyarország a megoldás irányába mutató példával jár elöl a család szerepének hangsúlyozása terén, ugyanis 2018-at a család évének nyilvánította – közölte Holvényi György.

Mihálffy Andrea, a KCSSZ nemzetközi projektjének vezetője, az esemény másik házigazdája elmondta, nem a vagyon, a karrier, vagy a hírnév, hanem a stabil családi élet teszi boldoggá az embert. A boldog kapcsolat a hosszabb és boldogabb élet, a testi és lelki egészség záloga. Mindezek miatt mindenkinek ki kell vennie a részét a család szerepének előtérbe helyezésében, ugyanis a házasság intézménye válságban van. Minden intézménynek és minden embernek erkölcsi kötelessége, hogy terjessze a család jelentette értékeket.

„Noha a világ változik, az értékek, amelyeket a családdal kapcsolatban őrzünk, állandóak” – fogalmazott. Ezeket az értékeket át kell adni a következő generációnak a stabil kapcsolatok és a hosszantartó házasságok érdekében – hangoztatta Mihálffy Andrea.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, Magyarország családbarát állam létrehozásán munkálkodik. Fontos célja a magyar kormánynak, hogy a házasságkötések emelkedése és a vállalt gyermekek számának növekedése révén a családok megerősödjenek és stabil társadalmat lehessen építeni általuk – húzta alá.

Joó Kinga, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnökhelyettese aláhúzta, Európa a legidősebb kontinens, itt a legelőrehaladottabb a társadalom elöregedése. A családok megerősítése biztosítja az idősek támogatását, ápolását. A társadalom segítsége mellett a valós segítséget a család fogja megadni a rászorulóknak – húzta alá.

Enyedi László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója a konferencián elmondta, olyan családbarát döntésekre van szüksége a felnövekvő generációknak, amelyek megóvják a család értékét, olyan médiára, amely a családot, mint élethosszig tartó szövetséget értékként jeleníti meg. A stabil családi háttér a politikusok esetében is fontos, ugyanis, ha a politikus kiegyensúlyozott családban él, a döntései is azok lesznek, amely az országot is egészségessé teszi – húzta alá.

A konferencia egyik további előadója, Stephen Baskerville amerikai professzor, a Patrick Henry College tanára előadásában kiemelte, a család a társadalom építőköve. A család tagjai nagyon sok jót tehetnek a társadalomért, a vezetőknek pedig meg kell tenniük mindnet, hogy megerősödjenek ezek a szoros közösségek a hagyományok és értékek generációkról generációkra való átadása révén.

A professzor kijelentette, nem lehet eléggé hangsúlyozni a közép-európai fiatalok felelősségét, ugyanis ez a régió a nyugati világ jövője. Kelet-Európa adhat reményt Európának, mivel a kontinens ezen felében a vallási és családi értékek még mindig a hagyományos értelemben vannak jelen. A tradicionális keresztény értékeket képviselő közép-európai régiónak hídként kell működnie a keleti és a nyugati, az északi és a déli világ között – húzta alá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!