Apró lépésekkel, tájazonos módon érdemes a tájba illő fejlesztéseket végrehajtani, figyelve arra, hogyan reagál erre a környezet – hangsúlyozta a Szent György-hegyi bornapok megnyitóján a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa Hegymagas községben kedden.
Navracsics Tibor elmondta, hogy a cél a környékbeli önkormányzatokkal összefogva megőrizni a Szent György-hegyet a jövő nemzedékek számára, megóvva természeti szépségeit.
Hozzátette:
mindehhez a nagymúltú Szent György-hegyi napok rendezvénysorozat is hozzájárul, melyet idén 29. alkalommal rendeznek meg.”
Szent György-hegy Magyarország karakteres tájegysége, amely kultúrát teremtett. A kisapáti vendégház átadását követően a Szent György-hegyi lépcső megújítása kezdődik. Apró lépésekkel elérhető lesz, hogy pár évtized múlva megóvott, biztonságos turisztikai látványossággá legyen a Szent György-hegy - mutatott rá a tárcavezető.
Marton József, a Szent György-hegy Csobánc Hegyközség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Szent György-hegyi napokat a György-nap apropóján rendezik meg mintegy 33 éve.
A rendezvény első napján a versenyen, 82 borász méri össze borait. Szerdán kápolnatúrákra várják az érdeklődőket Beke Zsolt plébános vezetésével, csütörtökön helyi borokat lehet kóstolni egy közeli, tapolcai étteremben, pénteken a borverseny eredményhirdetését tartják szakmai előadások keretében.
Szombaton Kisapáti, Hegymagas és Raposka községből bortúrák indulnak, melyekhez regisztrációt követően lehet csatlakozni. A zárónapon, vasárnap Hegymagas községből séta indul a Lengyel kápolnához.