Navracsics Tibor: Az ajkai kórház megújulása új korszakot nyit a térség egészségügyi ellátásában

Átadták az Ajkai Magyar Imre Kórház megújult infektológiai épületét pénteken.

A Semmelweis-napi ünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa hangsúlyozta, hogy a 3 milliárd forintból megvalósult fejlesztés új korszakot nyit a régió egészségügyi ellátását illetően. Azt mondta, a Veszprém vármegye nyugati részét ellátó ajkai kórházban olyan megújulás történt, amely hosszú távú befektetés a jövőbe, annak révén a dolgozók és a betegek is elégedettebbek lesznek.

A beruházás eredményeként az osztály 30 betegágyán az ellátás korszerűbbé, komfortosabbá válik.

Emlékeztetett:

a koronavírus-járvány idején az ajkai kórház országosan is kiemelt feladatokat látott el, a fejlesztés az akkori erőfeszítések elismerése is.  

 

Takács Péter, a Belügyminisztérium államtitkára kiemelte: a kormány elkötelezett az egészségügy fejlesztése és a szakdolgozói béremelés mellett. Mint mondta, 240 milliárd forint áll a rendelkezésre a béremelésre, amelynek következő lépcsőjében július 1-jétől 18 százalékos béremelésre készülnek az ágazatban.

Az egészségügyi ágazat változóban van, ezekkel a változásokkal megfontoltan kell szembenézni

 

– fogalmazott.

Nagy Zoltán, a Magyar Imre Kórház főigazgatója azt emelte ki, hogy 40 év után épült újjá az infektológiai osztály, szavai szerint a beruházás révén jelentősen javul az ellátás színvonala.     

A helyszínen kiadott sajtóanyagban azt írják: a fejlesztés révén az épület megközelítése mentővel is lehetséges. Kialakítottak egy betegszállító liftet, a földszinten létrejött az infektológiai diagnosztika és kislabor valamint a szakambulancia. Az infektológiai osztály és a szomszédos főépület között zárt összekötő folyosó épült a betegközlekedés gördülékenyebbé tétele érdekében.     

A tetőtérben orvosi szobákat és nővér öltözőt alakítottak ki.     

A 30 betegágy elhelyezése egy-két, valamint három ágyas kórtermekben történik. A kórtermek mindegyike zsilipelhető és vizes blokkal ellátott. Az épületbe klímát szereltek a homlokzatot hőszigetelték.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!