A felsőoktatás hosszú távú befektetés, amelynek megtérülése a következő nemzedékek idején bontakozik ki – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa hétfőn Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kara felújított Kecskeméti utcai és ahhoz csatlakozó Magyar utcai épületszárnyának átadásán.
Navracsics Tibor úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány ezért az európai uniós forrásokat a többi között a felsőoktatásba fekteti be. Jó helyre mennek a források – tette hozzá.
Köszöntőjében kiemelte, hogy
világszerte éles a verseny a felsőoktatás világában, mind az egyes nemzetek, mind pedig az egyes intézmények között.”
Azt mondta, hogy a „felsőoktatási intézményeknek egyszerre kell megjeleníteniük a kiválóságot és a nemzeti kultúrát”.
„Az ELTE mindkét feladatának eleget tesz, nemzetközi szinten is ismert és elismert intézmény” – emelte ki. A miniszer szerint ahhoz, hogy az intézmény megőrizze versenyhelyzetét, szükség van a megfelelő infrastruktúrára is, ezt szolgálja a felújítás.
Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja az átadón elmondta, hogy az épületet állami és európai uniós forrásokból újították fel.
A mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás során elvégezték az épület külső hőszigetelését és a felújították a külső homlokzatot, valamint még zajlik a Bogdánfy utcai sportcsarnok felújítása, ez várhatóan a nyárra készül el – tette hozzá.
A kancellár kitért arra is, hogy az elmúlt nyolc évben mintegy tízmilliárd forintot fordítottak energetikai korszerűsítésre az egyetemi épületekben, és az energiaköltségek harmadával csökkentek. Terveik között szerepel a lágymányosi épülettömb és a bölcsészettudományi kar épületeinek felújítása is - jelezte.
Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese felidézte, hogy a Kecskeméti utcai épület elődje egykor a Csekonics-család tulajdonában volt, a palota a második világháborúban teljesen megsemmisült. Az 1950-es években a Közti (Középülettervező Vállalat), majd a rendszerváltás után a Kárpótlási Hivatal működött az épületben, amelyet végül az ELTE kapott meg.