Navracsics Tibor: Hangsúlyosabb szerepet kapnak a vármegyék a fejlesztéspolitikában

Az eddiginél sokkal decentralizáltabb fejlesztéspolitika megvalósítása a cél az európai uniós források tervezésére és felhasználására a 2027-ig tartó időszakban – közölte a területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa kedden Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

 

Navracsics Tibor beszélt arról, hogy a területi operatív fejlesztési program új változata, a TOP Plusz mintegy 2000 milliárd forint értékű támogatást biztosít, az összeg felére már az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások alatt kiírták a pályázatokat a nemzeti költségvetés terhére.

Tavaly év végéig 756 milliárd forint felhasználására született támogató döntés, idén január végére 492 milliárd forintról a támogatói szerződéseket is megkötötték; 445 milliárd forintot előlegként fizettek ki

 

– ismertette a miniszter.

A politikus felidézte, hogy a magyar kormány decemberben állapodott meg az Európai Bizottsággal a helyreállítási és újjáépítési alap mintegy 2500 milliárd forint értékű keretéről.

Ennek nagyjából a felét nagy energetikai projektekre költik a bizottság elvárásai alapján, amelynek révén „az orosz gázzal kapcsolatos függőségünket egy kicsit oldani tudjuk” és a megújuló energiák is nagyobb teret kapnak a magyar energiaellátásban. Ugyanez a forrás szolgál a lakossági energetikai korszerűsítések finanszírozására is - tette hozzá a miniszter.

Jelezte, hogy a 2500 milliárd forintos keret negyedét a digitális átátállást, a digitális infrastruktúra fejlesztését segítő projektekre fordítják.

Navracsics Tibor emlékeztetett arra is, hogy mintegy 14 ezer milliárd forintot jelent a kohéziós alapból Magyarország által lehívható európai uniós forrás 2027 végéig. Ebből hozzávetőlegesen 4000 milliárd jut az agrár- és vidékfejlesztési projektekre, illetve mintegy 10 ezer milliárd a korábban is meglévő TOP programok új változataira, amelyek között újdonság a digitális megújulás operatív program mintegy 800 milliárd forintos kerettel.

A jövő fejlesztéspolitikájában kiemelt jelentősége lesz a vármegyéknek - hangsúlyozta a miniszter. Az a cél, hogy lehetőség szerint már a tervezést is decentralizálják, vagyis ne Budapestről, az országos intézmények határozzák meg a fejlesztési irányokat, hanem bevonják a területi szereplőket is

 

– fűzte hozzá.

Kifejtette, hogy a TOP Plusz programokban még meg nem pályáztatott mintegy 1000 milliárd forint összegre várhatóan tavasszal írják ki a pályázatokat. Ehhez arra van szükség, hogy a területi integrált programokat áttervezzék a vármegyék, így az új felhívások révén 211 milliárd forintot biztosítanak a megyei fejlesztésekre, 473 milliárdot pedig a megyei jogú és a kiemelt városokra.
 

A vármegyékre jutó pályázatok három téma köré csoportosulnak: az aktív turizmus fejlesztésére 63 milliárd, a köznevelési infrastruktúra fejlesztésére 82 milliárd, helyi humánfejlesztésekre pedig 66 milliárd forint összegű pályázati keretre lehet számítani - sorolta Navracsics Tibor.

Pál Attila (Fidesz-KDNP), a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke elmondta: a vármegyék az Európai Bizottsággal történt megállapodásig előzetes integrált fejlesztési programokat tudtak készíteni, most ezeket igazítják a megállapodásban foglaltakhoz. Márciusra kellene minden vármegyének elfogadnia az új programokat, majd egy újabb kormánydöntéssel indulhatnak a pályázati kiírások.

Zalában az elmúlt 5-7 évben „ugrásszerű és látványos fejlődést” hoztak a kormány által biztosított megelőlegezett források. A mostani hétéves időszakban 61 milliárd forint jut a zalai fejlesztésekre, 30 milliárdra már ki is írták a pályázatokat, amelyekből 20 milliárd forintra megkötötték a szerződéseket is.

Négy zalai városra – Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Keszthelyre és Lentire – további 30 milliárd forint fejlesztési forrás jut, mindez pedig kiválóan illeszkedik a Magyar falu program kistelepüléseket támogató pályázataihoz – fogalmazott Pál Attila.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!