Navracsics Tibor: A Kőfeszt hozzájárul a térség jólétéhez is

A Kőfeszt nem csak a hangulat és a műsorkínálat miatt fontos, hanem azért is, mert hozzájárul a térség jólétéhez – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa hétfőn Kékkúton, a július 31. és augusztus 4 közt a Káli-medence hat településén tartott fesztivál sajtótájékoztatóján.

NavracsicsNavracsics Tibor a Kőfesztet egy építkezés elemének nevezte. A szervezők egy olyan térségbe tervezték meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat egyik kiemelt rendezvényeként is működő Kőfesztet, amely addig „fesztiváltalan” volt – tette hozzá.

A Kőfeszt pedig olyan lendületet tudott adni a települések együttműködésének, amely illeszkedik a tágabb értelemben vett Bakony-Balaton térség kreatív régióvá válásának tervébe”

– hangsúlyozta a tárcavezető.

Navracsics Tibor kifejtette: a kreatív régióvá válásban a fesztiváloknak nagy szerepe van, ugyanis azok nem csak szabadidő eltöltésének formái, hanem olyan események, amelyek közösségeket hoznak létre és élénkítik a kulturális kínálatot, valamint a turisztikai vonzerőt. Ezzel pedig a helyi gazdaságot is erősítik.

Csúri Ákos főszervező emlékeztetett: 2019-ben még csak Kővágóörsön és Salföldön rendezték az első Kőfesztet, majd csatlakoztak a térség további települései is, például Kékkút, ahol a sajtótájékoztatónak helyt adó Kőkút Kert Vendéglőben idén is lesznek programok. Idén Révfülöppel bővült a résztvevők köre, ahol a nagyszínpad várja a hatodik Kőfeszt vendégeit - mondta.

Hat település - Kővágóörs, Kékkút, Balatonhenye, Köveskál, Pálköve és Révfülöp - 12 helyszínén 150 programot látogathatnak a Kőfeszt idején a Káli-medencébe érkezők, továbbra is ingyenesen" 

– ismertette.

A fellépők közül Csúri Ákos kiemelte a Szent Efrém Férfikart, Pál István Szalonna és bandája, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, illetve a Modern Art Orchestra trió Petőfi szuperprodukcióját, vagy épp a Firkin együttes Szalóki Ágival és Gorti Zoltánnal közösen Berg Judit Rumini Tükör-szigeten című könyvéből készült előadását.

Fellép mások mellett a Mystery Gang, Pokorny Lia, Gubik Petra, Kálloy Molnár Péter, Márfi Márk, kiállítása nyílik Mlinkó Márton László grafikusnak, a Pannon forgatag szombaton a térség néptáncosait és népi művészeit vonultatja fel, vasárnap pedig másodszor tartják meg a Kő-bajusz-fesztet bajuszmustrával.

A sajtótájékoztatón részt vett Ferenczi György is, aki a Kőfeszt másokkal összehasonlíthatatlan miliőjét méltatta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!